Megrongálódott a Gyulavarsándi híd, harmadfokú készültséget rendeltek el

Vágólapra másolva!
Megrongálódott a Gyulavarsándi híd. A korábbi években volt már erre példa, akkor a sodródó gerendák, és az azokból kiálló vasak megrongálták a Gyulai duzzasztóművet  – olvasható a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság oldalán.
Vágólapra másolva!

A duzzasztómű tömlőjéből kiengedték a vizet, a fenékleürítő műtárgyat megnyitották és megszüntették a duzzasztást.

Ezzel egyidejűleg lezárták a Gyulai tápzsilipet.

Az intézkedések idejére pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körös határszelvénnyel érintett őrjárásaira, illetve állandó 24 órás ügyeletet és figyelőszolgálatot szerveztek.

A vízügyi igazatóság kiemelte, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a román vízügyi szakemberekkel, és amennyiben szükséges, a Gyulavári híd alatti vízminőségi kárelhárítási helyen terelőművet telepítenek a híd darabjainak megfogására, hogy azok ne rongálják meg a Gyulai duzzasztóművet.