Háború a baloldalon: Gyurcsány végleg mindenkit maga alá gyűrne

Fővárosi közgyűlés Gyurcsány
Vágólapra másolva!
Teljes mértékben Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül a baloldalon, bár a Momentum megpróbál ez ellen fellépni, de se erejük, se egységes identitásuk nincs, így vesztésre vannak utalva. A baloldalon zajló újabb és újabb botrányok, köztük a Jobbik nem csituló szexuális erőszakolási botránya, mind abba az irányba terelik a dolgokat, hogy egyedül a Demokratikus Koalíció maradjon talpon és rendelje maga alá az összes többi baloldali törpepártot.
Vágólapra másolva!

Az elmaradt fővárosi közgyűlés miatt egymásra mutogatnak a baloldali pártok, amelyeknek a képviselői nem jelentek meg a szerdai ülésen. A Gyurcsány-párt és a Momentum között húzódó konfliktus vezetett a botrányhoz. A két párt közötti ellentét az időközi választás jelöltjeinek helyei miatt robbant ki, a nyilatkozatok alapján ez főképp a XI. kerületet érinti. Itt ugyanis Orosz Anna momentumos alpolgármester helyére kellene jelöltet állítani, hiszen ő az országgyűlési választáson mandátumot szerzett és a Parlamentben folytatta.

A baloldali belharcok mára a Fővárosi Közgyűlés munkáját is megbénítják Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Momentum egyébként úgy fogalmazott: a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását, aki a szintén a parlamenti munkát vállaló Gy. Németh Erzsébet helyére érkezett volna. A DK közleményében jelezte, a XI. kerületben a Momentum folyamatban lévő hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.

Keménykedés

Karácsony Gergelyt kellemetlenül érintette, hogy a megjelent kormánypárti képviselők előtt kellett lefújnia a közgyűlést határozatképtelenség miatt. A főpolgármester egyébként egy bejegyzésében megígérte, hogy ez volt az első és utolsó ilyen alkalom. Ennél lényegesen keményebb szavakat használt az MSZP-s Komjáthi Imre, aki úgy fogalmazott:

Komjáthi jelezte azt is, hogy ő szégyelli magát a két párt helyett. Később aztán Karácsony egy rádióinterjúban elmondta: amikor korábban arról beszélt, hogy a kormányzóképességük meg az arról szóló választási benyomások messze vannak attól, hogy az ellenzék választást tudjon nyerni, pont az ilyen helyzetekre gondolt.

Gyurcsány végleg mindenkit maga alá gyűrne

Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője arról beszélt, hogy a baloldal kőkeményen bizonyítja, hogy kormányképtelen.

Az elemző szerint a fővárosi belharcok egyik legfőbb tétje, hogy ki irányítsa a baloldalt. A Nézőpont Intézet mérései szerint csak a DK és a Momentum tudna önállóan bejutni az Országgyűlésbe. Gyurcsány Ferenc több szempontból nyerésre áll ebben a küzdelemben, mivel sokkal nagyobb holdudvara, frakciója és anyagi háttere van, mint a Momentumnak. Ráadásul a DK magához kötötte a Jobbikot és az LMP-t is. A bukott kormányfő most a Fővárosi Közgyűlésben is mindent elkövet, hogy maga alá gyűrje az egész baloldalt - tette hozzá. Talabér szerint lemaradásban van a Momentum, mivel a pártban egyrészt vezetési, másrészt identitásválság is van. Az utóbbi két válságjelenség nincs jelen a Gyurcsány-pártban, így sokkal hatékonyabban tudnak működni.

Gyurcsány a Fővárosi Közgyűlésben is mindenkit véglegesen maga alá gyűrne Fotó: Polyák Attila - Origo

"Lehet politikai vita a pártok között, de olyan nincs, hogy a munkát nem végzik el, a Fővárosi Közgyűlés nem egy pártközi fórum" - minderről már Palóc André beszélt. "A fővárosiak azért küldték oda a képviselőket és a polgármestereket, hogy dolgozzanak a város érdekében" - tette hozzá a Századvég Politikai Elemzések munkatársa.

Az elemző kifejtette, a Gyurcsány-párt meghatározó erejét a Momentum próbálja megkérdőjelezni, míg a többi baloldal párt ezt mára elfogadta. "Nem biztos, hogy a Momentumnak lesz elég ereje, hogy elérje a politikai céljait, és belső viszály is van a pártban" - tette hozzá.

Palóc André úgy véli, a DK nélkül lehetetlen a baloldalon politizálni. "Nekik van egyedül koncepciójuk a jelenlegi helyzetre" - tette hozzá.

Egyre kevésbé tényező a Jobbik

Időközben a Jobbikban sem csitulnak a kedélyek. Jakab Péter már nyíltan kimondta, hogy puccsot készítenek elő ellene, sőt minden esetre készen már írásban is megfogalmazta a lemondását. Úgy tudni, hogy a frakcióvezetésről is le akarják mondatni a pártelnököt, aki azzal fenyegetőzik, hogy lemond és „kiül a függetlenek közé".

A JAKAB PÉTERREL SZEMBEFORDULÓK ELSZÁNTSÁGÁT NYILVÁNVALÓAN FOKOZZA A JOBBIK SZEXBOTRÁNYA, AMIRE JAKAB PÉTER ÉS ÉLETTÁRSA, MOLNÁR ENIKŐ NEM HAJLANDÓK SEMMIFÉLE ÉRDEMI MÓDON REAGÁLNI.

A párt belső ügyeit jól ismerők szerint ennek az az oka, hogy a feltételezett elkövető hozta létre azokat a fantom alapszervezeteket, amelyek révén újra megválasztották Jakabot. Vagyis a pártelnök valójában a „szexbotrány és egy választási csalás rabja".

A súlyos belső botrányokba süllyedő Jobbik egyre kevésbé tényező a baloldalon Forrás: MTI/Kovács Attila

A Jobbikról Talabér Krisztián azt mondta, hogy középtávon a jelenlegi formában fenn fog maradni a párt.

Többek között azért marad a Jakab Péter-féle irányvonal, mert semmilyen érdemi kihívója nincs, mindenki távozott már a pártból. Egyébként a Jobbik 3 százalék körül áll, így nemcsak országosan, hanem a baloldali térfélen is egyre kevésbé tényező" - mutatott rá az elemző.

Mindezek a botrányok azt eredményezheti a jövőben, hogy a 3 százalékot sem fogja elérni a Jobbik" - fejtette ki Talabér Krisztián. "A választási kudarc akkora trauma volt a baloldal számára, hogy nem találja a helyét, és nincsenek új témái. Mindezek mellett Gyurcsány Ferenc befolyását mutatja a baloldalon, hogy gyakorlatilag mesterségesen tartja életben a pártot. Egy költségvetési párttá zsugorodtak össze" - zárta szavait.