Nem bírta elviselni, hogy volt párja mással él, ezért összetörte a férfi autóit

Vágólapra másolva!
Pénzbüntetést kaphat az a nő, aki bosszúból többször is megrongálta volt élettársa céges autóit, amivel összesen majdnem kétmilliós kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A nő és a férfi több évtizeden át éltek együtt, amelyből közös gyerekeik is születtek. Idővel azonban megromlott a viszonyuk,

a férfinak új kapcsolata lett, amelyet a nő nem tudott feldolgozni.

A férfinak két cége volt, amelyek rendelkeztek egy teherautóval és egy kocsival.

Tavaly június 15-én a nő féltékenységből

az Esztergomban parkoló autó motorházának tetejét egy kerti törpével megrongálta, betörte a szélvédőjét,

amivel összesen 506.224 forintos kárt okozott.

Másnap Esztergomban a teherautó szélvédőjét és vezető oldali ablakát is betörte egy lapátnyéllel és letörte róla mindkét visszapillantó tükröt is,

ezzel összesen 365.687 forintnyi kárt okozott. 2021. szeptember 10-én Esztergomban ismét megrongálta a személyautót, ez alkalommal

vasvillával törte össze a kocsi első szélvédőjét, a motorháztetőt és a kocsi bal oldalát megszúrta és összekarcolta, amivel összesen 925.983 forintnyi kárt okozott.

A nő később az összes kárt megtérítette.

Forrás: Police.hu

A vádiratban az ügyészség javasolta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a nővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, emellett a rongáláshoz használt a vasvillát kobozza el.