Egy mélykúti nő többször betört volt barátja házába

Vágólapra másolva!
A férfi azok után tiltotta ki a nőt az otthonából, hogy az agresszívan viselkedett vele. A nőt azonban ez nem zavarta, kétszer is betört a férfi mélykúti házába.
Vágólapra másolva!

A mélykúti nő és a férfi korábban bizalmi viszonyban volt egymással, a nő többször is volt az otthonában. 2021 szeptemberétől azonban megromlott a viszonyuk, a férfi pedig a házából is kitiltotta a nőt, mert

többször agresszívan viselkedett vele, összetörte az értékeit és kiabált vele, ha nem csinálta meg, amit kért.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Főügyészség

A nő a tiltás ellenére 2021 szeptember 29-én éjjel, átmászott a kerítésen, majd különböző okokra hivatkozva be akart jutni a házba. A férfi azonban nem engedte be, és megemlítette, hogy hívni fogja a rendőrséget. A nő ennek ellenére a bejárati ajtó egyik nyílásán, ahonnan hiányzott az üveg bemászott a házba. Csak akkor ment ki onnan, amikor a rendőrök kiértek a helyszínre.

Néhány nap múlva, hajnalban a nő megint elment a férfihoz. Leemelte a kaput, így bejutott az udvarra, majd az ajtó nyílásán keresztül bement a házba.

A férfi egyből ki akarta küldeni, a nő emiatt dühös lett és összetörte a befőtteket, majd verekedni kezdtek. A nő többször véresre karmolta a férfit.

Ekkor is a rendőrök kellettek ahhoz, hogy a nő elmenjen a házból.

Az ügyészség magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a nő ellen. A bíróság tárgyalás nélkül 1 év börtönbüntetésre ítélte, amit 2 év próbaidőre felfüggesztett.