12 évre megválasztotta az Állami Számvevőszék új elnökét az Országgyűlés

WINDISCH László
Budapest, 2018. december 10. Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a korrupcióellenes világnap, valamint az állami szervek korrupció elleni küzdelemben való együttműködéséről aláírt közös nyilatkozatának 7. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen az Országház Gobelin-termében 2018. december 10-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Windisch László lett az Állami Számvevőszék új elnöke. Az Országgyűlés 12 évre választotta meg a Magyar Nemzeti Bank volt alelnökét és a KSH elnökhelyettesét a Számvevőszék élére. 
Vágólapra másolva!

136 igen szavazattal megválasztotta az Állami Számvevőszék új elnökét az Országgyűlés hétfőn. A Számvevőszék élére Windisch László, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese került. Az új elnök megválasztása után esküt tett.

Windisch László pályafutását a jogi egyetem elvégzése után 2002-ben az adóhivatalnál kezdte, 2011 és 2013 között adó- és vámügyi főosztályvezető volt a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. 2013-tól 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke volt. 2021-től a KSH elnökhelyettese. Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, mandátuma július 5-én jár le.

Windisch László lett az Állami Számvevőszék új elnöke Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Windisch: Középpontban a partnerség

Fel fog értékelődni az Állami Számvevőszék szerepe a mostani, pénzügyi és gazdasági szempontból nehéz időszakban - mondta Windisch László, az ÁSZ elnökjelölti meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága ülésén hétfőn. Kiemelte: a jövőben egyre fontosabb lesz, hogy ne csak szabályosan, hanem eredményesen és hatékonyan legyenek elköltve az állami pénzek; ennek egyik biztosítéka lehet az ÁSZ. "Egy modern, professzionális állami pénzügyi-gazdasági ellenőrző és tanácsadó szervezetet szeretnék felépíteni" - fogalmazott.

Az elnökjelölt a Számvevőszéken belül új kompetenciaközpontokat kíván kiépíteni, célja, hogy a szakterületek legjobbjai dolgozzanak az ÁSZ-nál, ahol "kimagasló fizetések vannak" az állami szférán belül. Felvázolta, hogy elnöksége alatt a partnerségre törekedne az ÁSZ felügyelete alá vont szektor szereplőivel. Támogatja a deregulációs törekvéseket - jelezte, utalva arra, hogy számos terület "sokszorosan túlszabályozott", kis számú devianciát nagyfokú szabályozottsággal kezel. Windisch László szeretné elmélyíteni a vizsgálatokat; kevesebb, de mélyrehatóbb ellenőrzést tervez. A járvány miatt jó irány volt korábban, hogy az ÁSZ "a fókuszból visszavett, és a darabszámot növelve 10 ezer fölé emelte az ellenőrzések éves számát" - mondta.