Szijjártó Péter: Jelenleg a kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon - videó

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Emberi jogi szervezetek adatai szerint 360 millió keresztény él olyan helyen a világon, ahol fenyegetésnek, hátrányos megkülönböztetésnek vagy üldöztetésnek van kitéve, míg öt évvel ezelőtt ez a szám 245 millió volt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a vallás és meggyőződés szabadságával kapcsolatos miniszteri konferencián aláhúzta, hogy

a kormány továbbra is feladatának tekinti a keresztény közösségek támogatását, így hozzájárulva a vallásszabadság biztosításához.

Erre példaként hozta fel, hogy

a Hungary Helps program keretében már félmillió embernek segítettek a hazatérésben vagy az otthon maradásban, és több mint százmillió dollárt fordítottak iskolák, kórházak és templomok építésére, felújítására és működtetésére.

Felszólalásában rámutatott, hogy a kereszténységnek napjainkban két fő kihívással kell szembenéznie: az agresszív szekularizációval és a masszív üldöztetéssel.

- fogalmazott. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország ezeréves keresztény örökséggel rendelkezik.

- mondta. Végezetül pedig arról számolt be, hogy az elmúlt tíz évben háromezer templomot építettek vagy újítottak fel Közép-Európa magyarlakta térségeiben,

Magyarországon kétszeresére nőtt az egyházi fenntartású iskolák száma, az ezekben tanuló diákok részaránya 10 százalékról 20 százalékra nőtt.

- hangsúlyozta.