Eltörte egy mentős bordáját és a rokonaira is rátámadt egy ráckevei férfi

Vágólapra másolva!
Egy ráckevei férfi rengeteg gumiabroncsot dobott ki egy lakatlan területre, ezen felül eltörte egy mentős bordáját és halálosan megfenyegette a saját rokonait.
Vágólapra másolva!

Egy nő tett bejelentést a rendőrségen 2020 júniusában arról, hogy valaki 1600 autógumit dobott ki egy lakatlan területre.

Az abroncsok elérték a konyhája ablakát és patkányok költöztek beléjük.

A rendőrök hamar rájöttek, hogy a 27 éves K. József rakta ezeket oda, akit hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt hallgattak ki. Beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, nem tudta, hogy illegális gumikat tárolni azon a területen.

Forrás: Police.hu

Aztán kiderült, hogy ennél sokkat több írható a férfi kontójára. Korábban rátámadt az őt megmenteni akaró mentősökre.

Az egyikük bordáját eltörte.

Az anyját és annak élettársát pedig halálosan megfenyegette, miközben egy csáklyával feléjük szúrt. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy senki sem sérült meg súlyosabban. Olyan is előfordult, hogy egy kalapáccsal támadt egy nőre, akit a családtagjai védtek meg. A vezetéstől eltiltott férfi még kocsit is ellopott. A rendőrség többek között lopás, súlyos testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a férfi a ellen, amit mostanra befejeztek. Az ügy iratait elküldték az ügyészségre.