Grafikusnak tanulok, ezért szeretek betűket festeni - mondta a rongáló fiatal

Vágólapra másolva!
A terézvárosi rendőrök a helyszínen elfogták azokat a fiatalokat, akik a VI. kerületben épületek falait firkálták össze festékszóróval. Rongálás miatt kell felelniük - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

A terézvárosi járőrök augusztus 6-án éjjel 2 óra után a térfigyelő kamerán keresztül látták, amint fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc téren, valamint az Andrássy úton az épületekre falfirkákat fújnak. A rongálókat a helyszínen elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a tetteseket gyanúsítottként hallgatták ki, egyikük beismerő vallomásában azt mondta, hogy

grafikusnak tanul, ezért szeret betűket festeni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.