Vágólapra másolva!
Elektromos mentőkerékpárokkal is gyorsítaná a bajbajutottak ellátását az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a bringás mentőket elsősorban városokban vetnék be - írta szerdai számában a Népszava.
Vágólapra másolva!

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a lap kérdéseire közölte: a fővárosban jövő tavasszal indul ez a program, jelenleg a kerékpáros mentés feltételeinek kialakítása zajlik, a tesztüzem pedig heteken belül megkezdődhet.

Terveik szerint a főváros belső, forgalmas területein találkozhatnak majd az emberek a kerékpáros elsősegélynyújtókkal.

Kedvező tapasztalatok esetén pedig akár más városokra is kiterjeszthetik ezt a mentési módszert. Hozzátette, hogy a kerékpáros mentésről nemzetközi tapasztalatokat is begyűjtött az OMSZ.

A Népszava úgy tudja, hogy a szervezeten belül július eleje óta az állomásvezetők feladata fölmérni, hogy a mentőápolók közül kik vállalnának többletbérezés ellenében szolgálatokat egy új kerékpáros mentőegységben.