Óriási razzia volt a siófoki Petőfi sétányon - videó

Vágólapra másolva!
Augusztus 13-án 20 óra és augusztus 14-én 4 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre a rendőrök Siófokon, a Petőfi sétányon. Az ellenőrzés során a sétány területén és a környező utcákon közel 400 főt igazoltattak, közülük 8 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

Siófok lakossága a nyári idegenforgalmi szezonban a többszörösére duzzad, ami növeli a bűncselekmények elkövetésének a számát. A rendőrség az évnek ebben az időszakában megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, a társszervekkel, valamint a polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait. Ebben a folyamatosan korszerűsödő térfigyelő-kamerarendszer is nagy segítségükre van.

Augusztus 13-án 20 óra és augusztus 14-én 4 óra között egy összehangolt akció keretében ötven rendőr razziázott Siófokon, a Petőfi sétányon.

A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt. Az ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon közel 400 főt igazoltattak, közülük 8 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt.

Egy fővel szemben kábítószer birtoklása, eggyel szemben pedig bódult járművezetés miatt kellett intézkedniük. Az akcióban négy elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak.