Konyhakéssel szúrtak meg egy embert a nyílt utcán Karancskeszin

A salgótarjáni rendőrök elfogták azt a 22 éves férfit, aki ezzel a konyhakéssel szúrt meg egy gyalogost.
a salgótarjáni rendőrök elfogták azt a 22 éves férfit, aki ezzel a konyhakéssel szúrt meg egy gyalogost.
Vágólapra másolva!
A salgótarjáni rendőrök fogták el azt a 22 éves férfit, aki konyhakéssel támadott meg egy embert az utcán szombaton.
Vágólapra másolva!

Augusztus 13-án este Karancskeszi egyik utcáján egy férfi összeveszett egy arra sétáló, másik férfivel. A kazari fiatal annyira dühbe gurult, hogy rátámadt a gyalogosra. Összeverekedtek, majd a 22 éves támadó elkapott egy 11 centis pengéjű konyhakést, amivel

jobb felkarján megszúrta, bal kézfején pedig megvágta áldozatát.

ezzel a konyhakéssel szúrta meg a gyalogost a fiatal Forrás: Police.hu

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel megúszta az esetet, de az elkövetés módja alapján akár súlyosabban is megsérülhetett volna. A rendőrök elfogták a támadót, akit súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.