800 forintért támadtak bozótvágóval egy idős férfire Berekböszörményben

Pénz forint magyar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Javítóintézeti nevelés várhat arra a berekböszörményi fiatalra, aki tavasszal betört egy helyi nyugdíjashoz, majd bozótvágó késsel megfenyegette a nyugdíját követelve.
Vágólapra másolva!

A 17 éves kamasz csak látásból ismerte áldozatát, de azt tudta, mikor kapja meg a nyugdíját. Elhatározta, ha kell erőszakkal, vagy fenyegetéssel, de megszerzi a pénzét. A fiú május 16-án, késő este a lakásán

magához vett egy hosszú bozótvágót, maszkot vett fel és elment a 65 éves férfihez.

A kerítésát át bemászott az udvarra, majd a kulcsra zárt bejárati ajtót belökte a vállával, és bement. Az idős áldozat felébredt a hangra és felkapcsolta a villanyt. A rabló felelmelte a bozótvágó kést, és megfenyegette vele a férfit. Azt mondta, elvágja a torkát, ha nem kap tőle pénzt. Az idős ember nagyon megijedt. Átadott egy 500 forintost és még 270 forint aprópénzt.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A fiú elmenekült, aztán

átadta a pénzt egy közeli ismerősének, és megkérte, hogy vigyázzon rá. Ugyanennek az ismerősének az udvarán rejtette el a bozótvágókést,

és a rajta lévő fekete sportcipőt.

Az ismerősnek nem tudta, hogy a pénz rablásból származik. Ahogyan korábban megírtuk, még aznap este jelentették a rendőrségen, hogy egy idős férfit kiraboltak berekböszörményi otthonában. Az áldozatot a helyszínen hallgatták meg. Egy számára ismeretlen fiatalról beszélt a rendőröknek, akik pár órával ezután már tudták, hogy egy helyi kamaszt kell keresniük. A 15 éves fiút otthon találták. Elfogták és a kapitányságra vitték, majd gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették.

Az ellopott közel 800 forintot lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak.

A nyomozás során az idős férfi magánlaksértés miatt is kérte a fiú büntetőjogi felelősségre vonását.

A debreceni ügyészség a letartóztatás alatt álló támadóval szemben

fegyveres rablás, és magánlaksértés miatt emelt vádat, és javítóintézeti nevelést, illetve a bozótvágó elkobzását javasolta

- írja az Ügyészség oldala.