Biztonsági őrök vertek szigetes fesztiválozókat az egyik bulihajón - videó

Vágólapra másolva!
Kegyetlenül elfajult egy vita a Sziget fesztivál bulizói és a szervezők által kibérelt Európa hajó biztonsági őrei között. Az őrök és a fesztiválozók eddig ismeretlen ok miatt összevitatkoztak, a biztonsági emberek több résztvevőt is ököllel ütöttek - írta a Blikk. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. 
Vágólapra másolva!

Frissítés - cikkünk megjelenése után a Sziget sajtófőnöke, Vető Viktória megkereste az Origót, és az alábbi kiegészítést tette hozzá a megjelent hírhez: Sem a programot, sem a lebonyolítást nem a Sziget szervezte. A biztonsági őröket a partyhajó szervezését végző csapat alkalmazta, azok nem a Sziget biztonsági szolgálatához tartoztak. Mindenesetre nagyon sajnálatos dolog, ami történt, akkor is, ha az indokait nem ismerjük, de a fesztiválnak nincs hozzá semmi köze."

Korábban írtuk:

A Batthyány tér közelében található Európa hajót a fesztivál idejére bérelték ki a szervezők. A bulihajóra, amely egy rövid városnézésre vitte az érdeklődőket, Sziget-belépővel lehetett felmenni.

Ám néhány fiatalnak meggyűlt a baja a biztonságiakkal: egyikük valamilyen szóváltásba került az egyik biztonsági őrrel, aki erre megütötte. A felpofozott bulizó haverja próbált közbeavatkozni, de őt már

ököllel verte a felbőszült biztonsági őr.

Az agresszió ezután fokozódott: a lökdösődésbe több biztonsági őr is beszállt, miközben a felpofozott, majd leütött srácot a barátai elvitték - írta a lap.

Később a közösségi oldalakon terjedő videók kapcsán valaki azt állította, ő volt az egyik fiatal a felvételen. A fiú – akinek a profilját hitelesen nem lehetett ellenőrizni – azt írta, nincs komolyabb baja, csak felrepedt a szája és fáj a feje. Hozzátette: azon viszont felháborodott, hogy

míg őt 12 órán keresztül bent tartották az őrsön, a biztonsági őrt órákkal korábban elengedték.

Neki pedig azt mondták - mesélte a sértett -, hogy az esetről készült videókon nem látszik rendesen, mi történt.

Az Index azonban úgy értesült,

a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

A portált a Sziget Fesztivál sajtófőnöke, Vető Viktória arról tájékoztatta, hogy az Európa hajón zajló programokat nem a Sziget szervezte.