Részeg sofőröket kaptak el Komárom-Esztergom megyében

Vágólapra másolva!
Három részeg sofőrt szűrtek ki a forgalomból a megyében 24 óra alatt. Az egyik férfinak jogosítványa sem volt, lejárt a kocsi forgalmi engedélye, és lámpái sem működtek, ezért vele szemben szabálysértési eljárást is indítottak.
Vágólapra másolva!

A helyi rendőrök Esztergomban állítottak meg egy sofőrt augusztus 16-án délelőtt. Az iratok ellenőrzése után megszondáztatták. Így derült ki, hogy részeg, ezért bevitték a kapitányságra. A 34 éves férfi ellen eljárást indítottak, a jogosítványát pedig elvették.

Ezen a napon délután egy Csatkán autózó sofőrrel szemben is pozitív értéket mutatott az alkoholszonda.

Az 57 éves nő a Táncsics Mihály úton haladt, amikor megállították a rendőrök. Ő 100 ezer forint bírságot fizethet.

Forrás: Police.hu

Késő este Tatabányán figyeltek fel a rendőrök egy autóra, amely világítás nélkül haladt

az Ifjúság utca irányába. Megállították, majd ellenőrizték a sofőr és a kocsi iratait. Kiderült, hogy

az autót vezető 39 éves férfinak nincs jogosítványa, meg az is, hogy a kocsi forgalmi engedélye lejárt. Emellett a tatai sofőr még részeg is volt,

ezért eljárást indítottak ellene. Mivel nem volt jogosítványa, az autó forgalmi engedélye lejárt és nem működtek a lámpái, a rendőrök szabálysértési feljelentést is tettek.

A Komárom-Esztergom megyei rendőrök a következőkre hívják fel a közlekedők figyelmét:

  • Részegen, illetve drogfogyasztást követően nagyobb az esély balesetet okozni.
  • Alkohol hatására tompul a látás, megnő a reakcióidő, viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is befolyásolhatja a vezetési képességeket.
  • Aki részegen vagy dorgosan vezet, nemcsak saját, de mások életét, testi épségét is veszélyezteti!