Az Egyesült Királyságból irányították az unokázós csalókat

Vágólapra másolva!
Unokázós csalásokra szakosodott bűnbandát ítélt el a bíróság. A banda két vezére az Egyesült Királyságból irányította az átveréseket, és másfél hónap alatt több millió forintot csaltak ki idős emberektől.
Vágólapra másolva!

A bűnbandát egy 43 éves, büntetett előéletű sajókazai, valamint egy 29 éves szintén büntetett előéletű kazincbarcikai férfi irányította az Egyesült Királyságból. A banda tagjait a Magyarországon élő rokonaik szervezték be.

Az volt a módszerük, hogy a külföldön élő két vezető telefonon felhívta a telefonkönyvből kiválasztott idős embereket, majd a közeli rokonaiknak, vagy azok megbízottjaiknak adták ki magukat.

Azt hazudták, hogy balesetük volt, és azonnal pénzre van szükségük, hogy rendezni tudják a kárt, különben bajba kerülnek.

A csalók gyakran azt is eljátszották, mintha átadták volna a telefont a helyszínen lévő mentősnek, vagy rendőrnek, akik igazolták a történteket. Ezek után azt kérték tőlük, hogy készítsék össze a pénzt vagy az ékszereket, és oda küldik érte az egyik jó barátjukat. A csalók hívás közben arra törekedtek, hogy szóval tartsák az idős embereket, hogy ne tudják felhívni a rokonukat.

Forrás: Police.hu

Közben a vezetők értesítették az idős emberek otthonához közel várakozó társaikat, akik közül az egyik, a futár elment a pénzért.

Ott elmondta a rokonnak, hogy sietni kell a balesethez, majd elmenekült.

Közben a társa a kocsiban várta.

A csalásokból megszerzett pénzből kaptak a banda tagjai, de nagy részét a két vezető eltette. Nekik a rokonaik juttatták ki a pénzt.

A banda 2019 decembere és 2020 januárja között összesen 10 embert csaptak be, akiktől közel 10 millió forintot szereztek meg.

Ezen felül a rendőrök 57 olyan esetet nyomoztak ki, amikor nem tudták átverni az embereket, vagy az idős személynek nem volt pénze.

Az ügyészség csalás és pénzmosás miatt emelt vádat a banda 15 tagja ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság nyolc embert ítéljen fegyházbüntetésre, egyet börtönbüntetésre. További hat ember ellen próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak.