A balástyai rém újabb áldozatára bukkanhatott a halottlátó

Vágólapra másolva!
Kiss Kató halottlátót a megérzései vezették a düledező tanyára, ahol a falból csontok kerültek elő. Talán Szabó Zoltán egyik áldozatáé lehetnek a maradványok. A tárgyalása során a balástyai rém beismert egy gyilkosságot, de a bíróság nem látta bizonyítottnak, ezért nem került be a vádiratba
Vágólapra másolva!

Kiss Kató egy szeánszot készült tartani Balástya környékén, de még az odaúton megkérte kísérőit, hogy kanyarodjanak el arra a tanyára, ahol 2001 augusztusában több holttestet is találtak a rendőrök.

A tanya immáron két évtizede áll üresen, de az ismert halottlátó azt érezte, hogy egy lélek arra kéri, nézzen szét a romok között - írta a Ripost.

- mesélte a Ripostnak Kiss Kató, aki azonnal értesítette a rendőrséget.

Kató úgy véli, hogy a maradványok emberiek.

Könnyen lehet tehát, hogy a balástyai rém egy újabb áldozatának maradványai kerültek elő a tanya falából.

Szabó Zoltán, vagy ahogy a köznyelvbe beivódott, a "balástyai rém" 1998 és 2001 között négy vagy hat, bár egyesek szerint több brutális gyilkosságot is elkövetett a balástyai tanyán, ahol egyedül élt, miután édesanyja és a testvére is elhunyt.

Kiss Kató a balástyai rém házánál

A balástyai rém később egy másik gyilkosságot is beismert, de azt a bíróság nem látta bizonyítottnak, ezért nem került be a vádiratba, mint ahogy egy öttagú román család eltűnésének ügyében sem vonták felelősségre,

pedig az üggyel foglalkozó nyomozó biztos volt benne, hogy ő az elkövető.