Régóta várt fejlemény a Csontkezűként ismert Döcher György gyilkosai ügyében

A KR NNI befejezte a nyomozást a Döcher-ügyben kettős emberöléssel gyanúsított két férfivel szemben. Az iratokat vádemelés céljából küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek.
a KR NNI befejezte a nyomozást a Döcher-ügyben kettős emberöléssel gyanúsított két férfivel szemben
Vágólapra másolva!
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztályán befejezték a nyomozást két, kettős emberöléssel gyanúsított férfivel szemben. Az ügy iratai már a Fővárosi Főügyészségen vannak.
Vágólapra másolva!

A 15. kerületi Szent király útja és a Kolozsvár utca sarkán lévő Palotás kisvendéglőben 1999. február 2-án délelőtt kettős gyilkosság történt. Mint köztudott,

az alvilági körökben jól ismert Döcher Györgyöt és bolgár testőrét lőtték le a magyar "maffiózó" éttermében.

A KR NNI életvédelmi nyomozói szlovák társszervük, a NAKA nyomozóival közösen találták meg a két feltétlezett gyilkost, U. Alexet és B. Karolt, akit tavaly ősszel, 2021. október 8-án Magyarországon, illetve nemzetközi művelet keretében Németországban sikerült elfogniuk.

a KR NNI befejezte a nyomozást a Döcher-ügyben kettős emberöléssel gyanúsított két férfivel szemben Forrás: Police.hu

Mindkét férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és aztán mindekettejüket letartóztatták.

Döcher megöletésének gondolata a nyomozók szerint H. Sándornak, vagy ahogy alvilági körökben nevezték, Tureknek a fejében fordult meg. Ahogy korábban írtuk,

Turek egy dunaszerdahelyi bűnözőcsoporthoz fordult azzal, hogy végezzenek korábbi üzlettársával és volt barátjával.

A csoport vezetője elfogadta a felkérést. Sz. Árpádot és egy másik férfit bízott meg a támadással, ők húzták meg a ravaszt.

A szlovák "maffacsoport" feje azt kérte Turektől, hogy Döcher megöléséért cserébe likvidálják az ő ellenfeleit. Ez is megtörtént, amikor 10 maffiózót mészároltak le egy dunaszerdahelyi étteremben.

a Magyarországon kettős gyilkosság megalapozott gyanúja miatt letartóztatott B. Karol 56 éves szlovák férfit a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínére viszik a szlovák Lynx különleges egység tagjai Forrás: Police.hu

A rendőrség oldalán olvasható információk szerint az eljárás során a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya minden olyan "nyomozati cselekményt lefolytatott", mely egyértelműen alátámasztja az elfogott két férfi bűnösségét. Miután a nyomozást befejezték, az iratokat vádemelés céljából november 25-én elküldték a Fővárosi Főügyészségen dolgozó ügyészeknek. Azt ígérték, hogy a nyomozás részleteiről a később számolnak be egy sajtótájékoztatón.