Késelés Békéscsabán: Elvágom a torkod, tíz részre váglak szét

ezzel a bicskával támadta meg a menyasszonyát a fiatal holland férfi Békéscsabán
ezzel a bicskával támadta meg a menyasszonyát a fiatal holland férfi Békéscsabán
Vágólapra másolva!
Bicskával támadt a menyasszonyára egy holland férfi Békéscsabán, pár órával később elfogták és meggyanúsították gyilkossági kísérlettel. Most fejezték be a nyomozást az ügyben, amelynek iratai már az ügyészségen vannak. 
Vágólapra másolva!

Egy 34 éves, holland férfi tavaly novemberben érkezett hazánkba a menyasszonyával együtt. Ahogy a rendőrök írták, csak átutazóban voltak Békéscsabán, ahonnan vonattal akartak eljutni Bulgáriába, hogy a férfi ott vállalhasson munkát. A pár tavaly, november 24-én este a vasútállomáson, egy sörözőben volt. A férfi ivott, amitől agresszívvé vált, a viselkedése miatt pedig ki kellett küldeni. A nő is utána ment. Taxiba ültek, és elindultak vissza abba a hotelbe, ahol megszálltak. A vőlegény útközben egyre erőszakossá vált. Halálosan megfenyegette a menyasszonyát.

Azt mondta neki, hogy megöli és tíz részre vágja szét,

majd menet közben kinyitotta a kocsi ajtaját. A taxi sofőrje megállt, a férfi pedig kiszállt, behajolt a hátsó ülésen és megütötte a nőt. A taxis kinyitotta az ajtót a holland menyasszony előtt. Ezután támadta meg a párja.

ezzel a bicskával támadta meg a menyasszonyát a fiatal holland férfi Békéscsabán Forrás: Police.hu

Többen tanúi voltak a támadásnak. A nőt végül két férfi mentette meg azzal, hogy beülhetett az autójukba. Elindultak vele és útközben értesítették a rendőrséget. Vőlegénye elmenekült, de nem sokáig tudott bujkálni Békéscsabán. Másnap délelőtt a vasútállomás közelében elfogták és őrizetbe vették, majd letartóztatták. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán lezárták az emberölés kísérlete miatt indult nyomozást. Az ügy iratait december 5-én vádemelési javaslattal küldték el az ügyészségre.