Hiába teszik tönkre a szankciók Európát, a magyar dollárbaloldal még mindig újabbakat akar

Vágólapra másolva!
A hétfőn bevezetett brüsszeli olajszankció következtében szankciós benzinárak alakultak ki Európában, így Magyarországon is el kellett törölni a benzinárstopot. A kormány ezután azonnal úgy döntött, hogy a MOL extraprofitját elvonja, 95 százalékos adót vet ki rá.  A magyar dollárbaloldal azonban továbbra is minden szankciót támogat, ahogy amerikai szponzoraik megkövetelik. A guruló dollárokat ugyanis a baloldal pontosan erre a feladatra kapta, ők pedig a több milliárd forintért cserébe boldogan szolgálják ki a külföldi érdekeket és pontosan azt teszik, amit Washington és Brüsszel akar.
Vágólapra másolva!

A dollárbaloldal minden szankciót támogat a milliárdokért cserébe

A dollárbaloldal a háború kitörése óta a szankciók pártján áll, ráadásul nemcsak megszavazzák a szankciókat, hanem folyamatosan többet akarnak. Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy mi lehet annak az oka, hogy a baloldali politikusok és propagandalapok ilyen eltökélten kitartanak az egyértelműen elhibázott brüsszeli szankciós politika mellett, miközben ők is tisztában vannak azzal, hogy a szankciók tönkreteszik Európát, így a magyar gazdaságnak is sokat ártanak.

Ráadásul az is látható, hogy a szankciók éppen az ellenkező hatást érik el, mint amiért hozták őket. Brüsszel azt hazudta, hogy ha lesznek szankciók, a háborúnak vége lesz, ezt hangoztatja folyamatosan a dollárbaloldal is.

Eközben viszont a háború továbbra is tart, minden eddiginél nagyobb offenzívára készülnek az oroszok, az európai gazdaság romokban van, az ellátási láncok összeomlottak, Oroszország viszont tovább gazdagodott annak köszönhetően, hogy a szankciók hatására elszálltak az energiahordozók árai, így kevesebb gáz és olaj értékesítésével is rekordbevételeket tudtak elérni. Méghozzá akkorát, hogy idén már az év felénél akkora bevételt termeltek a gázeladásból, mint a teljes 2021-es évben.

A dollárbaloldal viselkedésében azonban nincs semmi meglepő annak tudatában, ami ismerté vált az elmúlt hetekben a modern magyar történelem legnagyobb politikai botrányával kapcsolatban. Mint kiderült, a dollárbaloldal több mint hárommilliárd forint támogatást kapott az Action for Democracy nevű szervezettől, amely egyértelműen megpróbálta befolyásolni a magyar választások eredményét.

Korányi Dávid felelt a guruló dollárok szétosztásáért Forrás: facebook / Karácsony Gergely

Azt is tudjuk már, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat nem titkolt célja, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt, és egy olyan kormány vezesse Magyarországot, amely követi Brüsszel és Washington utasításait, vagyis egy szankciópárti kormányt, amely mindent megszavaz, még akkor is, ha az a magyaroknak rossz. Egy baloldali kormány pontosan ezt tenné.

A guruló dollárokért cserébe tehát a dollárbaloldal azt tette, amit elvártak tőlük.

Megszavazták a szankciókat, hallgattak amerikai megbízóikra és mindenben egyetértettek Brüsszellel ahelyett, hogy az elhibázott szankciók felülvizsgálatát kérték volna. A dollárbaloldal minden platformon Magyarország ellen dolgozott pusztán azért, hogy megszerezzék a hatalmat. Még attól sem riadtak vissza, hogy a pénzért cserébe külföldi érdekeknek szolgáltatták ki az országot.

A baloldal az összes szankció közül éppen azokat támogatta a leginkább, amelyeket a magyar kormány vörös vonalnak tekintett. Ez nem meglepő, hiszen a baloldal az orosz olaj és a gáz szankcionálásával akarta elérni Brüsszelben, hogy Magyarország gazdasági válságba sodródjon, és ezáltal akarták megragadni a hatalmat.

A dollárbaloldal által támogatott brüsszeli szankciók miatt nincs többé üzemanyagárstop

A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány - a Mol javaslatára - az üzemanyagárstopot megszünteti - jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten. Ugyan a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy továbbra is biztosítsa a magyar családok számára az olcsó üzemanyagot, a baloldal által bőszen támogatott szankciós hullám odáig vezetett, hogy nem volt más választás, el kellett törölni az árstopot.

Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója pedig elmondta, hogy krízishelyzet alakult ki az elmúlt napokban a szankciós infláció miatt, ami ahhoz vezetett, hogy a töltőállomások negyedén nem volt elég benzin és dízel. Ehhez nem kis mértékben hozzájárult az is, hogy a baloldal és az őket kiszolgáló propagandamédia az üzemanyaghiány kapcsán folyamatosan pánikot keltett.

A legtöbb baloldali propagandalapban napi több cikk jelent meg arról, hogy éppen hol nincs benzin, sokan pedig éppen ennek hatására rohamozták meg a kutakat.

Hernádi szerint azonban, ha a pánikreakciók lecsengenek, akkor a piac normalizálódni fog. Azonban rövid távon érezhető lesz a hatás, és akár másfél hónapig is eltarthat, míg a stabilitás helyreáll.

A dollárbaloldal által támogatott szankciók miatt kellett eltörölni a benzinársapkát Fotó: Polyák Attila - Origo

A baloldal az ársapka eltörlését követően néhány óra leforgása alatt vett 180 fokos fordulatot. Mint ismert, korábban folyamatosan a benzinársapka eltörlését követelték, most viszont éppen azt kifogásolják, hogy el lett törölve.

Dávid Ferenc, DK gazdasági szakértője például már nyáron arról beszélt, hogy akármekkora is legyen a benzin ára, az emberek akkor is ki fogják fizetni. Akkor kijelentette, hogy nyár végéig ki kell vezetni a benzinársapkát.

A Fidesz közleményt adott ki szerdán, amelyben kifejtették, hogy a dollárbaloldal még most is a szankciók mellett áll. A szankciók miatt egész Európában elszálltak az üzemanyagárak, a napokban életbe lépett olajszankciók pedig még nehezebb helyzetet teremtettek.

- fogalmaztak.

A dollárbaloldal nyilatkozataiból kiderül: még mindig támogatnák Magyarország tönkretételét

Bohár Dániel nemrég Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amelyben Mellár Tamást kérdezi arról, hogy még mindig a szankciók pártján áll-e, mire a baloldali politikus azt válaszolta:

Bohár erre feltette a kérdést, hogy Mellár annak ellenére is a szankciós politika pártján áll, hogy látja, milyen hatással vannak ezek az intézkedések Magyarországra és Európára nézve.

Mellár szerint azonban a szankciók helyesek, hiszen mint mondta, "ezek a szankciók én szerintem azt okozzák, amit kell". Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a dollárbaloldal érdeke a magyar gazdaság megroppantása a brüsszeli szankciókon keresztül. Majd meglehetősen érdekes gondolatmenetbe kezdett, amikor magát a leggazdagabb emberek közé sorolta és azzal büszkélkedett, hogy van benzinjegye. Arra a kérdésre pedig, hogy jobb lett volna-e, ha az emberekre rászabadítják a világpiaci árakat, Mellár elmondtam, hogy

A Momentum, vagyis Gyurcsány Ferenc pártjának ifjúsági tagozata sem fogta vissza magát, nagyon örültek annak, hogy a szankciók miatt rosszabb lesz a magyaroknak. Egyik posztjukban például azt írják, hogy "hetek óta nincs elég benzin Magyarországon a hétfőn életbe lépett szankciók miatt", azt viszont elfelejtették megemlíteni, hogy a piac előre gondolkozik, beárazza az eseményeket jóval a bekövetkeztük előtt, vagyis már hetekkel ezelőtt érezhető volt a közelgő szankciók hatása.