Két kislányt hagyott maga után a szentlőrinci halálos baleset egyik fiatal áldozata

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Hárman haltak meg a Szentlőrinc közelében történt balesetben péntek hajnalban. A 6-os főúton egy kocsi áttért a szemközti sávba, és egy szemből érkező autónak csapódott. Az egyik járműben utazó, dinnyeberki Robertó és Zsolt, illetve a másik kocsi sofőrje is azonnal meghalt.
Vágólapra másolva!

Virrasztásra gyűlt össze Zsolt és Robertó családja az alig 80 lelket számláló Dinnyeberkin.

A két fiatalember egy borzalmas közlekedési balesetben halt meg péntek hajnalban. A Bors elérte Imrét, Zsolt édesapját, aki könnyek között beszélt gyermekéről.

– mondta Imre, akit a lánya értesített telefonon a tragédiáról.

"Éppen a buszon utaztam, amikor felhívott, és elmondta, hogy egy nagyon rossz hírt kell közölnie. Zsolti, illetve a lányom barátja, Robertó együtt tartottak hazafelé Dinnyeberkire. Zsolti a munka után még elment a sógoraként szeretett cimborájához. Már egyik fiút sem ölelehetjük meg. Nagy veszteség ez a családunknak, most most a teljes rokonság tiszteletét teszi nálunk"

– közölte a gyászoló férfi.

Imre még nem ismeri a baleset pontos részleteit, de az biztos, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem derül számára, hogy ki okozta a balesetet.

Felelőtlenül senkit nem szeretne hibáztatni, bízik a hatósági vizsgálat korrrektségében. A nagyapa számára most az a legfontosabb, hogy az unokái mellett lehessen. Kötelességének érzi, hogy a fia gyermekeit anyagilag is támogassa.

Gyöngyi, Robertó barátnője egy érzelmes Facebook-posztban búcsúzott kedvesétől és testvérétől:

- írta.

A másik autóban ülő, pécsi személy ugyancsak meghalt a helyszínen.

A címlapi kép illusztráció!