Égő üvegpalackot dobtak be egy dunavecsei ház ablakán

Molotov koktél
Vágólapra másolva!
2023. február 6-án hajnali 3 óra után a Bács-Kiskun Vármegyei Tevékenység-irányítási Központba egy dunavecsei férfi tett bejelentést, miszerint valaki egy égő üvegpalackot dobott az egyik ablaka redőnyéhez. Az ún. Molotov-koktélt sikerült eloltani.
Vágólapra másolva!

A kunszentmiklósi nyomozók egy 40 éves férfit már kihallgattak gyanúsítottként az ügyben, székesfehérvári társát pedig körözik - írja a police.hu

Forrás: police.hu

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök ezután elkezdték az adatgyűjtést és a kihallgatásokat. Segítségükre volt a háznál felszerelt biztonsági kamera felvétele is. A bejelentő és fia elmondták, hogy jó néhány héttel korábban már egy követ is bedobtak az ablakon, illetve pár napja egy cetlit találtak a postaládában, amelyen

„Jocó, vegyél poroltót" felirat szerepelt.

Közben az is kiderült, hogy a bejelentő fia – Jocó – hosszabb ideje haragos viszonyban áll egy 40 éves dunaegyházi férfivel, így gyanítható volt, hogy az udvariatlan „üzenetek" neki szóltak.

A dunavecsei otthon ablakán bedobott égő üveg Forrás: Police.hu

A kimentett kamerafelvételeken azonban nem az ismert ellenérdekű fél volt látható, hanem egy ismeretlen ember, aki a házhoz sétálva meggyújtotta a nála lévő palackba gyömöszölt, benzinnel átitatott, éghető anyagot, és azt bedobta az udvarra, majd elszalad.

Kiderült, a dunaegyházi lakos megismerkedett egy székesfehérvári férfivel, akinek elmesélte, hogy neheztel Jocóra, majd közösen kitalálták, hogy megleckéztetik őt.

A haragvó fél az otthonában elkészítette a Molotov-koktélt, új barátja pedig éjszaka nekidobta azt ellenfelük házának.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói a dunaegyházi bűnelkövetőt közveszélyokozás bűntett kísérletének gyanúja miatt 2023. február 7-én kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

Társát – egy székesfehérvári illetőségű 19 éves fiatalt – keresik, ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.