Alapjogokért Központ: Visszaerősödött a Fidesz-KDNP

KOCSIS Máté
Budapest, 2023. március 6. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kormánypártok visszaerősödését mérik az egymástól független, és kutatási módszertanban is eltérő közvélemény-kutatások – hívja fel a figyelmet az Alapjogokért Központ közleményében. Mint írják, mind a Nézőpont Intézet, mind egyfajta kontra-kutatásként a Medián friss számai is azt jelzik, a Fidesz–KDNP pártszövetség lassú támogatásvesztése megállt, tél végére megfordult, majd a kormánypártok visszaerősödtek a 2022-es választásokon szerzett szavazatarányukra.
Vágólapra másolva!

Az adatokban a meglepetés ereje az, hogy szemben a politikai tudással, miszerint ciklusfelezőhöz közeledve beesik a kormánypártok támogatottsága, a magyar példa ennek ellenkezőjét mutatja. A trendforduló mögött mindkét kutatóintézet azt az okot látja, hogy

a magyarok kevésbé borúlátók a háború és a szankciós politikák miatt.

Nem vitatva e megállapítást, az Alapjogokért Központ azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a pesszimizmus fokozatos csökkenése és a kormánypártok visszaerősödése, valamint az ellenzék stagnálása és ezzel a tél végére bekövetkezett korrekció

nem önmagától történt, hanem a magyar kormányzati politika, a kormányzati cselekvések okozzák.

Forrás: Alapjogokért Központ

Az Alapjogokért Központ elemzése teljes terjedelmében a linkre kattintva olvasható.