Újabb drámai részletek derültek ki a Deák téri késelésről

Megemlékezést tartottak a Deák téri késelés áldozatának rokonai és barátai, szökőkút káváját végig mécsesekkel rakták ki, Martin emlékére, 18 éves Martin,
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, 2023. február 19-én vasárnap hajnalban Budapest V. kerületében, az Erzsébet téren két társaság szólalkozott össze egy lány miatt, amely során K. Zsolt egy hegyes eszközzel megszúrta Martint, aki később belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Martin a barátja védelmében áldozta fel az életét. Egy verekedésbe lépett közbe, ahol a feleket próbálta szétválasztani. Amikor hátat fordított, a vele egykorú K. Zsolt leszúrta őt. Martint rohammentő vitte kórházba, de nem élte túl a támadást.

A fia orvosi dokumentációját a napokban kapta készhez az anya.

"A fiam számára a szórakozást a játékterem jelentette. A legjobban biliárdozni szeretett" - mesélte Martin anyja, majd hozzátette: "Tudom, hogy a fiatalok néha megisznak néhány pohár sört vagy bort, ebben nem is látok semmi kivetnivalót."

"Az orvosi papírok szerint viszont teljesen egyértelmű, hogy

ugyanis a vérében nem találtak. Mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy drogot sem"

- szögezte le Martin édesanyja, továbbá hozzátette: mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Martin barátai is csupán üdítőt ittak aznap este.

Megemlékezést tartottak a Deák téri késelés áldozatának rokonai és barátai Forrás: Bors

Kiderült, hajnali 3 óra 39 perckor vettek vért az orvosok Martintól, így egy átmulatott éjszaka után ezek a szerek nem tűnhettek volna el a szervezetéből. Az anya a játékterem kamerafelvételein is azt látta, hogy Martin csak kólát ivott.

– folytatta majd hozzátette:

„Egyelőre nem lehet tudni, mikor tud az ügyészség vádat emelni, illetve mikorra tűzik ki az első tárgyalást. Az biztos, hogy ott leszek, mert szeretnék a gyilkos szemébe nézni. Abban biztos vagyok, hogy Zsolt esetében önvédelemről szó sem volt!"