Rétvári Bence: A kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést

Vágólapra másolva!
A kormány azt szeretné, hogy ne csak pedagógusnapon érezzék az elismerést a tanárok, hanem minden hónapban a fizetésükön keresztül is - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a pedagógusnap alkalmából odaítélt szakmai díjak átadásán pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence kiemelte, hogy az elismerésekkel azokat díjazzák, akik többet tettek hozzá a tanításhoz mint mások, akik példaértékűen dolgoznak, akik az órákon túl is foglalkoznak mind a lemaradókkal, mind a tehetségesekkel.

A kormány azt szeretné, hogy ne csak pedagógusnapon érezzék az elismerést a tanárok, hanem minden hónapban a fizetésükön keresztül is, ezért a tervek szerint a Magyarországnak járó uniós források felhasználásával 2025-re 800 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére

- közölte az államtitkár. Rétvári Bence kitért arra is, hogy a magyar diákok teljesítménye a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan javul, tavaly pedig minden eddiginél több érmet hoztak el a tudományos diákolimpiáról.

Az iskola feladata az is, hogy kiegyenlítse az otthonról hozott hátrányokat, hogy egyenlő esélyeket teremtsen mindenkinek, és ebben is fejlődött a magyar rendszer, mert az utóbbi egy évtized alatt 26 százalékról 20 százalék alá esett az otthoni hátrányok iskolai teljesítményt befolyásoló tényezője - ismertette az államtitkár.

Rétvári Bence Maruzsa Zoltánnal, a BM köznevelésért felelős államtitkárával tíz Apáczai Csere János-díjat, tizenöt Németh László-díjat, öt Brunszvik Teréz-díjat, öt Trefort Ágoston-díjat és hat Eötvös József-díjat adott át pedagógusnap alkalmából.