Most éppen Dés László gyalázza a magyarokat

DÉS László, Közéleti személyiség, művész, zenész, zeneszerző
Budapest, 2019. november 27. A magyar zeneművészet kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Dés László Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, előadóművész, zeneszerző budapesti otthonában 2019. november 27-én. MTI/Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Dés László baloldali zeneszerző a Klubrádióban arról értekezett, a Fidesz egyenesen „hülyének nézi" az embereket, majd hozzátette, szerinte joggal. Vagyis, ha lefordítják Dés ítélkezését, szerinte a magyar emberek hülyék. Nem Dés László az első ismert baloldali, aki Gyurcsányék történelmi választási veresége után a szavazópolgárok sértegetésébe kezdett. A még a Magyar Narancstól is elzavart, Csáki Judit baloldali "színikritikus" véleménye alapján a Fidesz szavazói „fogatlanok, kövérek és tanulatlanok". A fogalmazási, nyelvhelyességi hibái miatt saját oldalán is körbenevetett Csáki egyébként még cigányozott is. Tóta W. Árpád, a Szauer-féle HVG egyik radikális baloldali dolgozója szerint „a magyar néplélek ostoba, mint a s*gg". Bruck Gábor, Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester tanácsadója pedig már korábban „krokodilagyúaknak" minősítette a Fidesz vidéki szavazóit. Földes András baloldali újságíró sem rejti véka alá, hogy mit gondol a nem baloldali magyarokról. Még 2018-ban a következő címen jelentetett meg egy véleménycikket: „Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?" Az Origo alább összegyűjtötte, hogy a baloldal hogyan vélekedik a magyar emberekről.
Vágólapra másolva!

Dés László: Joggal nézi hülyének a magyarokat a Fidesz

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Dés László baloldali zeneszerző a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában kifejtette véleményét, miszerint ha a Kádár-korszakban gyerekként kezelték a választókat, úgy

a Fidesz egyenesen hülyének nézi az embereket. „És eddig sajnos úgy tűnik, hogy joggal."

Dés László Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A baloldali művész hozzátette, előbb-utóbb rá kell jönniük a magyaroknak is, mekkora különbség van a magyar és például az osztrák helyzet között.

„Meg kell tanulni demokratikusan gondolkodni, és igényeket támasztani" – mondta a Marton László-féle Vígszínház ünnepelt zeneszerzője, akit nem igazán érdekel, hogy milyen struktúrában folytatja a kormány a munkáját, sokkal fontosabb kérdésnek tartja, hogy egyértelművé tegyék, Magyarország mely irányhoz akar tartozni: „a demokráciákhoz, vagy a kipcsakokhoz, a türk tanácshoz, és a többi állatsághoz."

Dés László tehát a keleti, türk népeket az állatokkal állította párhuzamba, ami egy mélységesen dehumanizáló és rasszizáló megjegyzés.

A baloldal a politikai korrektséget – ha a velük egyet nem értük bántásáról van szó – akkor kicsit sem veszi komolyan, ezt csak akkor kéri számon, ha a rágalmazott fél baloldali.

„Fogatlanok, kövérek, tanulatlanok" a Fidesz szavazói Csáki Judit szerint

Csáki Judit baloldali "színikritikus" az április 3-i országgyűlési választások után illette minősíthetetlen jelzőkkel a Fidesz – általa vélt – szavazóit. Másoktól eltérően Csáki nem a vidéki, hanem Budapest VIII. kerületében élő választókat gyalázta.

Csáki Judit Forrás: MTI/Filep István

Írást szó szerint, a helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal együtt közöljük:

„pont félóra híján huszonnégy órája vagyok talpon – most értem haza. és nem, nem az ország távoli csücskéből, hanem a nyolcadik kerületből.

akik megkérdezték, hogy a három lap közül melyikre kell húzni a négy nemet. ez a tömeg – mert ez tömeg – az a bázis, ami a kétharmadot biztosítja neki.

– elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál.

sok a cigány,

sok köztük kevésért megvehető, meg is veszik őket, a szavazatukat is. az országból, a világból nem értenek semmit, nem is akarják. ez a többség, mint látjuk.

Ennek alapján úgy tűnik, hogy a nyílt cigányozás nem áll távol a baloldali kritikus retorikájától.

Erről az Origo itt írt.

Nehéz természetesen kiigazodni, hogy melyik baloldali háttérembernek mi a valódi baja: Dés László például sikeres zeneszerző, Csáki ellenben az egyik legsikertelenebb kritikus - közös bennük, hogy gyűlölik a Fidesz szavazóit, azaz, az ország több, mint kétharmadát.

Tóta W. Árpád szerint a magyar néplélek ostoba, mint a s*gg

A személyes hazugságai sorával lebukott Szauer-féle HVG egyik radikális baloldali újságírója, a trágárkodásairól közismert Tóta W. Árpád a választások után egy héttel ezt írta ki a Facebook-oldalára:

Demszky Gábor volt tanácsadója, Bruck Gábor véleménye alapján a vidékiek krokodilagyúak

Bruck Gábor baloldali kampánytanácsadó, Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester tanácsadója 2020 áprilisában a következőképpen jellemezte a Fidesz szavazóit:

Bruck Gábor Forrás: Origo

Bruck szerint a vidékiek tanulatlanok és együgyűek is: „Szerintem azt mondja, hogy az én világom ez a falu. Ez a 300 ember, akit ismerek. Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül (...) A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami közvetlenül érinti a személyes, vagy a család biztonságát."

A legdöbbenetesebb azonban az, amikor hüllőknek nevezi a vidéki fideszes szavazókat:

„... először a primitív hüllőagy fejlődött ki, hívhatjuk ezt krokodilagynak is. Ez elsősorban a túlélésért felel, és erős érzelmeket generál". Demszky kampánytanácsadója szerint a fideszes szavazók csak ezt használják.

Ellentétben a »magasabb rendű« ellenzékiekkel, akik már a legfejlettebb agyi rétegekkel, gondolkodnak, az »értelem, az elemzés, az érvelés központja, a komplex dolgok« megértésével foglalkoznak".

Erről az Origo itt számolt be.

Baloldali újságíró: „Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?"

A Fidesz számára kétharmados győzelemmel, a baloldal számára katasztrofális vereséggel járó 2018-as országgyűlési választás másnapján az akkori szélsőbaloldali Indexen egy Földes András nevű baloldali újságíró megjelentetett egy véleménycikket, amelynek a címe a következő volt:

A cikk címe sokat elárul arról, hogy a baloldali újságíró mit gondol a magyar emberekről.