Így lopta ki az autókból a katalizátort az esztergomi banda – videó

Vágólapra másolva!
Egy háromfős banda két autóból lopta ki a katalizátort egy esztergomi telephelyen. Az ügyészség vádat emelt ellenük.
Vágólapra másolva!

A három férfi tavaly szeptemberben, egy esztergomi cég telephelyén álló két kocsiból kilopták a katalizátort úgy, hogy egy emelőgéppel felemelték azokat, majd flex-szel elvágták a kipufogócsöveket.

A levágott katalizátorokat később eladták 30 ezer forintért, amit elosztottak egymás között.

Ezzel több százezer forintos kárt okoztak a tulajdonosoknak.

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat a férfiak ellen és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre.