Friss hírek érkeztek Korda Györgyről és Balázs Kláriról

Csináljuk a fesztivált döntő 2022 április 2-án, Korda György, Balázs Klári
Vágólapra másolva!
A sztárpár mindkét tagja felépült az influenzából, de nagyon kell figyelniük, nehogy megint elkapjanak valamit.
Vágólapra másolva!

Hetek óta másról sem szólnak a hírek, minthogy Balázs Klári és Korda György annyira lebetegedett, hogy ágynak estek, le kellett mondaniuk a fellépéseiket is. A páros vírusos influenzában szenvedett, ami Gyuri bácsinak a mellkasára is ráhúzódott, komoly antibiotikumos kezelésre volt szükség ahhoz, hogy újra formába hozzák az orvosok a 83 éves énekest.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Bors legfrissebb információi szerint a házaspár immár teljesen felgyógyult, készek arra, hogy eleget tegyenek az összes meghívásuknak. A Korda György-Balázs Klári duó idén ott lesz az összes komolyabb zenei fesztiválon, találkozhatunk velük városi rendezvényeken, de céges partikon is.

Idén is gyönyörű helyeken lépünk színpadra, illetve az ország legnagyobb rendezvényein is: július 15-én az EFOTT-on (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója), július 22-én Debrecenben a Campus Fesztiválon, augusztus 10-én pedig a Sziget Fesztiválon találkozhatunk a közönségünkkel. Már most kaptunk híreket arról, hogy a koncertjeinkre rohamosan fogynak a jegyek, úgy néz ki, a fizetős bulijainkon is totális telt házzal megyünk, amitől elmondhatatlanul boldogok vagyunk Gyurival! Mi olyan nagyon szeretjük a közönségünket, nem győzünk hálásak lenni, hogy milyen szeretettel fogadnak minket mindenütt" -mesélte.