Távozik a BioNTechtől Karikó Katalin

KARIKÓ Katalin
Szeged, 2021. május 21. Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke nyilatkozik az MTI tudósítójának a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 2021. május 20-án. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A világhírű magyar kutató szeretne ismét elmélyülni a tudomány világában.
Vágólapra másolva!

Karikó Katalin, az mRNS-alapú vakcina egyik feltalálója már több mint hetven elismerésben részesült.

A magyar biokémikus mármár „ikonnak" számít: arcképe 2021-ben felkerült egy budapesti tűzfalra is. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta,

reméli, ez jó hatással lesz a fiatalokra, és arra inspirálja őket, hogy szorgalmasan tanuljanak

– írja a Mandiner.

Karikó: Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos és szorgos emberek

A tudós arról is beszélt, mit gondolnak a magyarokról Nyugaton. Kiemelte: szerinte Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos és szorgalmas emberek, tehát nem csak mi gondoljuk, hogy a magyar tudomány világhírű.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus. Forrás: MTI/Rosta Tibor

Bár szerinte

Mint mondta, az utóbbiért ő ritkán küzdött.

Karikó Katalin a Nők Lapjának elmondta, hogy amikor Drew Weissmann-nal szabadalmaztatták az RNS-eljárásukat, a beadáskor az ő neve szerepelt elöl, de amikor a hivatalból visszajött az egyetemhez a szabadalom, kiderült, hogy megcserélték a nevüket, mint fogalmazott, akkor az „asztalra csapott".

„Igaz, hogy a korrigálásért az egyetemnek fizetnie kellett, de ezt akkor sem hagytam" – tette hozzá.

Az interjúból az is kiderült, hogy

szeptember végén befejezi munkáját a BioNTechnél, mivel új feladatok várnak rá.

Karikó Katalin szeretne újra a tudomány világában elmélyülni, mivel elmondása szerint az utóbbi időszakban nem volt ideje rá.