Váratlan bejelentést tett Baukó Éva

Baukó Éva
Vágólapra másolva!
A botrányhősnőtől már megszokhatták követői, hogy nem rejti véka alá kemény véleményét senkiről. Legutóbb Young G Bécivel folytatott nyilvános háborút, melyben őt és feleségét is megsértette. Bár Baukó szerint a rapper támadta őt ok nélkül, most váratlan bejegyzést tett ezzel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Baukó Évának nem az első konfliktusa zajlott a nyilvánosság előtt, de úgy tűnik, hogy egy ideig az utolsó, ugyanis visszavonulót fújt a hivatalos Instagram-oldalán közzétett bejegyzésben. Az egykori realitysztárnak elege lett ezekből a szóváltásokból és értelmetlennek érzi, hogy belefollyon hasonló vitákba a későbbiek során.

vádakkal illetni , megkeseredettnek nevezni, de a civil élet felszabadít , reményeket ad, új, jobb célokhoz vezet, és kezdem megtalálni végre a saját utamat. Az igazságtalanság gyakran fáj, és ezeknek mindig hangot is adtam, de nem azért , mert irígy voltam, hanem egyszerűen ilyen a jellemem.

A jövőben teljesen elhatárolódok mindenfajta véleménynyilvánítástól, ami "celebekre" vonatkozik.

Végül is mit érek el vele? Semmit! Éljenek csak a fertőben egy álszerény világban! Ők még nem jutottak el arra a tudati szintre, amire én .. Valószínűleg nem is fognak soha! Nem attól leszel valaki, mert a tv-ben szerepelsz, hanem attól, hogy milyen ember vagy a barátaiddal a családoddal , azokkal az emberekkel, akik körbe vesznek téged. Love and Peace Éva" - írta bejegyzésében a botrányhősnő.

Baukó Éva Forrás: Origo