Egyre nagyobb a botrány: eltűnt egy halálos, sugárzó doboz egy autópályán

Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo beszámolt, nemrég óriási erőket megmozgató keresés indult Ausztráliában azért, mert szállítás közben elhagytak egy bányászati tevékenységnél hasznát, céziumot tartalmazó, rendkívül veszélyes radioaktív kapszulát. Az illetékes katasztrófavédelmi szolgálat napokon át tartó megfeszített munka után bejelentette, hogy megtalálták az eszközt, ami komoly fenyegetést jelenthetett volna, ha rossz kezekbe kerül. Az esetben az iparág egyik legnagyobb cége érintett felelősként. A Rio Tinto bányászati óriásvállalat nyilvánosan bocsánatot kért, és vizsgálatot indított az eszköz elvesztése kapcsán. A cégnek azonban nem ez volt az első ügye, amiből később világraszóló botrány lett, működése során több esetben is felbukkant a neve, nem éppen megnyugtató összefüggésben. Mutatjuk a Rio Tinto vállalat leghírhedtebb, olykor kifejezetten zavaros ügyeit, olykor meglehetősen otromba tetteit! 
Vágólapra másolva!

Egy ősi barlang felrobbantása

2020-ben a bányavállalat felrobbantotta Ausztrália egyik kivételesen értékes, archaikus, az őslakosok ma élő leszármazottai számára is fontos kulturális-régészeti helyszínét. Ahogy az Origo megírta, a Juukan-szurdokban található, felbecsülhetetlen régészeti jelentőségű, 46 ezer éves, barlangi kőszállásokat 2020 májusban semmisítette meg a cég egy vasércbánya bővítésekor a nyugat-ausztráliai Pilbara régióban.

A képen az értékes régészeti lelőhely robbantás előtti, illetve utáni állapota látható:

A barlangok felrobbantása után a Rio Tinto támadások keresztűzébe került, nemcsak az ottani őslakosok, hanem a nemzetközi szervezetek részéről is. Bár a bányaóriás szerint személyesen senki nem tehető felelőssé az elhibázott robbantások miatt, amelyben a régészeti lelőhelyek megsemmisültek, a vállalat akkori vezetése később mégis belebukott az ügybe.

Alagutak az apacs indiánok szent földjén

A bányaóriás már évek óta készül arra, hogy az USA délnyugati részén található Sonora-sivatagban valósítson meg egy projektet. Ennek keretében a világ egyik legfontosabbjának számító ipari fémből, a rézből termelnének ki jelentékeny mennyiséget. Egy hatalmas, mintegy 18 millió tonnás rézkészletről van szó, amely akár 275 millió darab elektromos meghajtású jármű gyártására is elég lenne, azonban a bányászati helyszínválasztás több mint ellentmondásos.

A rézlelőhelyek feletti terület nagy részét ugyanis az apacs törzs szent földnek tartja, amelyen az ősi indián törzs tagjai ún. napfelkelte-szertartásokat tartanak, melynek során a fiatal nők énekkel és tánccal ünneplik a felnőtté válásukat.

A Rio Tinto Sonora-sivatagot érintő bányászati projektjének végső sorsát egyelőre nem lehet megjósolni, mindenesetre a cég már több mint több mint egy évtizede fúrja az alagutakat a terület alatt, hogy létrehozza a Resolution nevű bányáját.

Az előrehaladott fúrások, és az ipar hatalmas rézigénye miatt lehet, hogy a helyi indiánok reménytelen harcot vívnak az Oak Flat nevű archaikus jelentőségű helyszínért:

A cikk folytatódik, lapozzon!