Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítja meg a MOL a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft-vel - olvasható a cég közelményében. A társaság 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak. A vállalat 13 éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgó csapat sikereihez.

A MOL a nemzeti bajnokság színvonalának javulása, illetve a magyar labdarúgásban körvonalazódó szervezeti változások miatt döntött úgy, hogy 2010-től szponzorként lép be a magyar labdarúgó-bajnokságba. Az együttműködés nyomán a székesfehérvári klub a nemzeti bajnokság meghatározó csapatává vált és tisztességgel állt helyt az európai kupaporondon is.

A futballklub ez idő alatt három bajnoki címet szerzett (2011., 2015., 2018.), elhódította a Magyar Kupát (2019.) kétszer lett Szuperkupa győztes (2011., 2012.) és két alkalommal bejutott az Európa liga csoportkörébe (2012., 2018.). Emellett a klub több játékost adott a válogatottnak is.

Kiszáll a MOL, nem finanszírozza tovább a Fehérvárt Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

„Köszönjük az elmúlt 13 évet! A magyar sport meghatározó támogatójaként kiemelkedően sikeres volt az együttműködésünk. A Fehérvár FC tulajdonosával elindított közös munka célja az volt, hogy itthon is létre hozzunk egy professzionális labdarúgó klubot, ahol tiszták a folyamatok, hosszú távon biztosítottak a feltételek és üzleti alapokon nyugszik a működés. Bízunk abban, hogy ez a váltás, az új impulzusok jó hatással lesznek az egyesületre, a városra és újra a sikeres pályára terelik a csapatot. Köszönjük a klub valamennyi játékosának, szakemberének és vezetőjének a közös munkát és az elmúlt éveket. 2010-óta a magyar labdarúgás nemzetközi mércével is nagyot lépett előre, és minden magyar büszke lehet az eredményekre." – mondta Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

A MOL évek óta elkötelezett támogatója a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a magyar válogatottnak és 2020 óta névadó szponzora a Magyar Kupának is. Emellett tevékenyen részt vesz a dunaszerdahelyi DAC, a Topolya FC és a Sepsi OSK támogatásban is.