Két hónapja szabadon kószál egy veszélyes pedofil bűnöző, aki fiatal lányokat erőszakolt meg

Vágólapra másolva!
Háromszor ítéltek el egy férfit Angliában három különböző nemi erőszakért, majd amikor az egyik börtönből akarták egy másikba átszállítani, eltűnt. A rendőrök körözést adtak ki ellene, és már két hónapja keresik. Kérik, hogy ha valaki felismeri, azonnal jelentkezzen - írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

Az 51 éves Sean Pipps- t

június 1-én akarták átszállítani egy South Gloucestershire-i börtönbe, amikor hirtelen nyoma veszett.

Néhány szemtanú elmondta, hogy utoljára Bristolban, North-Somerset és South-Gloucestershire látták, azóta viszont semmit sem tudnak róla.

Forrás: DailyStar

A rendőrök figyelmeztették a lakosságot, hogy

a férfi közveszélyes, ezért ha valaki felismeri, ne közelítse meg, ehelyett tárcsázza a 999-et.

Noha valószínűnek tartják, hogy a környéken bujkál, a rendőrök szerint az sem kizárható, hogy bárhol lehet az Egyesült Kirányság területén belül.

A jelenlegi büntetése előtt még két másik alkalommal volt börtönben.

1993-ban egy húszéves, leicesteri egyetemista lányt támadott meg, néhány évvel korábban pedig egy leedsi kamaszlány megerőszakolásáért, illetve egy másik fiatal ellen elkövetett nemi erőszak kísérlete miatt ítélték el.

2002-ben Leedsben

egy buszmegállóból elrabolt egy diáklányt, és egy sikátoron keresztül, a hajánál fogva vonszolta egy patakhoz, a száját pedig szorosan befogta, hogy ne tudjon kiabálni.

Egy közelben tartózkodó, bátor fiú azonban felfigyelt az esetre, és szólt a nagyapjának, így a fiatal lány megmenekült támadójától.

"Hosszú távokat képes megtenni gyalog, stopolással, vagy akár lopott biciklikkel is. Akár vidéken is letelepedhetett.

és a szemetesekben keres magának ételt"

- közölték a rendőrök.