Árucikké válik a német állampolgárság

Bundestag, Berlin, Németország, fotó: pixabay.com
Bundestag, Berlin, Németország
Vágólapra másolva!
A szövetségi kormány a külföldiek tömeges honosítását tervezi azzal, hogy jelentősen megkönnyíti az állampolgárság kiadását, szakértők becslése szerint kétmillió migráns válhat egy csettintésre német állampolgárrá - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Újabb fokozatba kapcsolt a német szövetségi kormány, amely jelentős könnyítésekkel igyekszik szinte bárkinek odaadni a német állampolgárságot. A szociáldemokrata Nancy Faeser belügyminiszter vezette tervezet szerint már nincs szükség arra minden esetben, hogy elsajátítsák a német nyelvet és nem kell lemondaniuk korábbi állampolgárságukról sem.

Könnített módon adnának állampolgárságot a migránsoknak Forrás: V4NA

Ez elsősorban azokat a migránsokat érinti, akik a 2015-ös migránshullámmal érkeztek Németországba.

A már német földön született gyermekek automatikusan német okmányokat kapnak, feltéve, hogy az anya vagy az apa legalább 5 éve "törvényes szokásos tartózkodási hellyel" rendelkezik Németországban. Ez egyébként korábban 8 év volt, most azonban már elég, ha valaki 2018-ban érkezett a nyugat-európai országba.

A kormány nem szeretné sokáig húzni az állampolgársági törvény újabb reformját és már karácsony előtt szeretné bevezetni az új szabályokat. Szakértők becslése szerint Németországban több mint kétmillió külföldi részesül majd a reformból.

Ezek a változtatások nem meglepő módon komoly ellenérveket szültek az ellenzéki oldalon. Thorsten Frei, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője arra figyelmeztet, hogy a német állampolgárság

– jelentette ki a CDU politikusa, aki hozzátette hogy amit a kormány tervez, az veszélyes. Az Alternatíva Németországért (AfD) párt sem hagyta szó nélkül a szövetségi kormány tervezetét. Jan Schiffers, a bajor tartományi parlament AfD-frakciójának integrációs politikai szóvivője szerint a kormány törekvése

– jelentette ki az AfD politikusa, majd hozzátette: "a jogállamiság pártjaként nem fogadhatjuk el, hogy a közlekedési lámpák [a kormánykoalíció pártjai] árucikként kezeljék állampolgárságunkat".

Már idén keresztülvinnék a tervezetet Forrás: pixabay.com

Az AfD korábban egy beszédes adatot is közölt, miszerint idén októberig bezárólag mintegy százhatvanezer első menedékkérelmet nyújtottak be. Ez szeptemberhez képest 27,8 százalékos, 2021 októberéhez képest pedig 79,9 százalékos növekedést jelent. Bajorország különösen érintett: a kérelmek 12,8 százalékát ott adták le. A bajor tartományi parlament AfD-frakciójának migrációs politikai szóvivője, Stefan Löw azt mondta hogy

Löw úgy véli, hogy a bajor kormány nem tudja és nem is akarja megállítani ezt a folyamatot, a szövetségi kormány pedig az állampolgári pénzzel, a gyors honosítással, az állandó tartózkodással és a családegyesítés ígéreteivel támogatja. Az AfD szerint a menedékkérelmeket a migránsok származási országához közel kell megvizsgálni, hogy az illegális bevándorlók eleve ne érkezzenek Németországba.