Pápai Joci egy autóval lepte meg a lányát a 18. születésnapján

Pápai Joci
Vágólapra másolva!
Pápai Joci egy kocsival lepte meg lányát a 18. születésnapja alkalmából, miután Hanna sikeres KRESZ-vizsgát tett.
Vágólapra másolva!

Az énekes a Storynak mesélte el, hogy azért érezték szükségesnek az autót, mert másfél kilométerre laknak a várostól, ahová nehézkes másként eljutni. Az autó nemcsak Hanna számára ajándék, hanem a szülők válláról is több gondot levesz, mivel egy idő után már az öccsét is el tudja vinni az iskolába, majd onnan hazahozni.

Forrás: Pápai Joci/Instagram

Habár logikusnak tűnt a döntés, az énekes őszintén bevallotta, mindig tart attól, nem viszi-e túlzásba a törődést gyerekeivel, hiszen neki nem volt ennyire egyszerű dolga fiatalként.

Egy szülő mindig a legjobbat akarja a gyerekének, de csak utólag derül majd ki, jól vagy rosszul döntöttem: az első olyan esemény után, amikor azt érzem majd, csalódtam benne. Erről azonban egyelőre szó sincs. A gyerekeimet folyton figyelem, mennyire követelődzőek, erőszakosak. Ha azt látnám, nem tesz jót nekik, hogy könnyen megkapják, amit akarnak, azonal változtatnánk a nevelési elveinken" - mondta.