A szülőket is megviseli a Peller lányok válása

Peller Mariann magyar műsorvezető és  Peller Anna színművész
Peller Mariann magyar műsorvezető és Peller Anna színművész 2017.06.07.
Vágólapra másolva!
Néhány hónap alatt mindkét Peller-lány házassága tönkrement. A Reggeli két műsorvezetőjének szülei most még inkább Anna és Mariann mellett vannak, miközben ez a helyzet őket is megviseli.
Vágólapra másolva!

Mind az idősebb Peller Anna, mind a férje nehezen élik meg, hogy így alakult a családi életük, hiszen mindkét vejüket kedvelték. Anna férjével, Lukács Mikivel különösen szoros volt a kapcsolatuk, ugyanis évek óta egymás mellett élnek. Szinte naponta találkoztak, sőt, még Anna nélkül is szerveztek közös programokat. Mivel fiukként tekintettek rá, nem meglepő, hogy a Peller-lányok édesanyját is megviselték a tönkrement házasságok. Jelenleg ő támogatja Mariannt és Annát.

Peller Anna és Peller Mariann Fotó: Szabó Gábor - Origo

– Mi mindig a támaszai vagyunk a lányoknak, és most különösen nagy szükségük van ránk. Szeretetet, nyugalmat árasztunk feléjük, és továbbra is tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk a családunk minden tagjához – fogalmazott a Blikknek idősebb Peller Anna.

A lap úgy tudja, hogy a szülők továbbra is jó viszonyt ápolnak lányaik exférjeivel, főként Mikivel, aki még mindig a pilisvörösvári családi házban lakik. Őt is igyekeznek támogatni a válás során.