Az olajjal akarnak zsarolni az ukránok

Volodimir Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Az orosz - ukrán háború új szakaszba lépett, miután Kijev megpróbálja a Barátság kőolajvezeték elzárásával zsarolni az európai országokat. Miután az oroszok az elhibázott brüsszeli szankciók miatt nem tudták átutalni a tranzitdíjat (a banki rendszer visszaküldte nekik), az ukránok egyszerűen úgy döntöttek, hogy más formában nem fogadják el a pénzt, így nem szállítanak tovább olajat a rajtuk áthaladó vezeték déli ágán keresztül Európába. Volodimir Zelenszkij elnök céljai egyértelműek: minél nagyobb káoszt akar Európában, másrészt vissza akar vágni Magyarországnak azért, mert mi nem vagyunk hajlandóak belesodródni a háborúba és nem küldünk fegyvereket Ukrajnának. Az ukrán kormány folyamatosan támadja nemcsak Magyarországot, hanem más szövetségeseit is, miközben több ukrán polgármester is felszólalt Zelenszkij ellen, mert szerintük az elnök katonai diktatúrát készül bevezetni.
Vágólapra másolva!

Kedd délelőtt az orosz Transneft nevű vállalat elnöki tanácsadója, Igor Djomin jelentette be, hogy az ukrán Ukrtransnafta augusztus 4-én, nem sokkal reggel 6 óra után

leállította az olajszállítást a Barátság kőolajvezeték déli ágán Magyarország, Szlovákia és Csehország irányába.

Oknak az ukrán fél azt nevezte meg, hogy az oroszok nem fizették ki a szükséges tranzitdíjakat, míg az orosz fél szerint ők időben elindították az átutalást, azonban a hetedik brüsszeli szankciós csomag miatt az átutalás nem teljesült. Mint ismert, a szankciók miatt számos orosz bankot lekapcsoltak a nemzetközi SWIFT-rendszerről, ennek következtében pedig sok esetben gyakorlatilag lehetetlenné vált a pénzügyi tranzakciók lebonyolítása.

Az ukránok bosszúból elzárták a vezetékeket, nem jön több olaj Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A tranzitdíjakkal kapcsolatos képlet meglehetősen egyszerű. A Szamara régióból induló Barátság kőolajvezeték Brjanszk városát követően kettéágazik, az egyik ág Fehéroroszországon, a másik Ukrajnán keresztül halad tovább Európában.

A határig az orosz Transneft bonyolítja le a folyamatot, az ukrán határon belül viszont már az Ukrtransnafta.

Ahhoz, hogy az oroszok a még szovjet időkben épített kőolajvezeték Ukrajnában "ragadt" részét használhassák, úgynevezett tranzitdíjat kell fizetniük Ukrajnának. Ez előrefizetéssel történik, tehát egy adott dátumig az orosz félnek ki kell fizetnie a tranzitdíjat ahhoz, hogy továbbra is szállíthasson olajat a Barátság kőolajvezeték Ukrajnán áthaladó felén. Mivel ezt a szankciók miatt most nem sikerült teljesíteni, ezért az ukránok nem engednek át több orosz olajat, ennek tényét pedig már a MOL és a szlovák Transpetrol is megerősítette.

Az oroszok megpróbáltak más formában fizetni, ezt azonban az ukránok elutasították, a MOL ajánlatára pedig - hogy a tranzitdíjat kifizeti a magyar olajvállalat - még csak nem is reagáltak. Zelenszkij valójában régóta vár már arra, hogy elzárhassa a vezetéket, azonban eddig nem tehették meg, mivel az külpolitikai botrányt okozott volna. Most viszont talált egy ürügyet, méghozzá a tranzitdíjakat, amelyeket éppenséggel az ukránok által kierőszakolt szankciók miatt nem tudtak kifizetni az oroszok.

Karácsony Gergely és a magyarellenes volt budapesti ukrán nagykövet, Ljubov Nepop Forrás: Karácsony Gergely/Facebook

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy a nemrég visszarendelt budapesti ukrán nagykövet folyamatosan szidalmazta Magyarországot, és nemcsak azt akarta elérni, hogy az olajembargót is megszavazzuk, hanem a gázembargó bevezetését is erősen támogatta.

Nem is ez az első eset, hogy a még több öngyilkos szankció bevezetését az ukránok zsarolással akarják elérni.

Május elején például bejelentették, hogy felfüggesztik a földgáz tranzitját egy olyan tranzitponton keresztül, amelyen az Oroszországból Európába szállított gáz közel egyharmada halad át. Akkor is természetesen Moszkvát okolták; azt állították, hogy orosz szeparatisták miatt voltak kénytelenek meghozni a döntést.

Még emlékezetesebb és sokatmondóbb viszont Olena Zerkal, az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadójának nyilatkozata, aki korábban arra reagált, hogy Magyarország nem volt hajlandó megszavazni az orosz olaj ellen bevezetett szankciókat, mivel a kormány nem a magyarokkal akarja megfizettetni a háború árát.

Zelenszkij teljesen beleélte magát a szerepébe, egyre nagyobb kockázatot jelent Európára nézve Forrás: Ukrán Elnöki Iroda

"Ez sajnálatos, mivel

, de végső soron az ukrán kormány és az elnök dönt politikai kérdésekben, és abban, hogy olyan nyelvezetet használjunk, amit Orbán Viktor is megért" - mondta akkor Zerkal, amivel gyakorlatilag előrevetítette a mostani történéseket, hiszen a teljesen kétségbeesett, folyamatosan amerikai nyomás alatt álló és egyre autokratikusabban viselkedő Zelenszkij úgy érezte, hogy most jött el az ideje az ütőkártya bevetésére.

Kijev ezen cselekedete viszont egyértelműen átlépi a vörös vonalat, és nemcsak Magyarország, hanem Csehország és Szlovákia biztonságát is fenyegeti azzal, hogy nem hajlandó átengedni az orosz olajat.

Leleplező azonban, hogy több megoldási javaslatot is elutasítottak; ahogy írtuk: azt is, hogy az oroszok más módon fizessenek, és azt is, hogy a MOL fizet.

Frissítés: A Molnak köszönhetően újraindul a Barátság kőolajvezeték, erről bővebben itt olvashat.