Shane Tusup hatalmasat bukott azzal, hogy Szabó Zsófi kidobta

Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Úgy tudni, a TV2 komoly tárgyalásokat folytatott Shane Tusuppal, de a Szabó Zsófival történt viharos szakításának híre után a csatorna nem akart kockáztatni - írja a Bors a Blikk alapján.
Vágólapra másolva!

Május közepén robbant a hír, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup szakítottak, és több cikk szólt az edző agresszív viselkedéséről. Ráadásul az, hogy dühkezelési problémái vannak, korábban sem volt titok, Hosszú Katinka férjeként is akadt balhéja. Ám sokáig úgy tűnt, lenyugodott, ezért is gondolkodott a szerződtetésén a produkció – mesélte a lapnak egy, a Dancing with the Stars készítőivel együtt dolgozó informátor.

Shane Tusupról lobbanékony természete miatt mondtak le a műsorkészítők https://www.instagram.com/shanetusup/

Hozzátette, hosszas egyeztetések után a produkció vezetői nem akarták kockáztatni, hogy Shane Tusup az embert próbáló és komoly feszültséget okozó próbafolyamat, valamint az adások nyomása alatt esetleg úgy viselkedjen, amit később megbán.

– mondta az informátor.

A műsorban résztvevő egyik profi táncos úgy fogalmazott, hallottak arról, hogy tárgyaltak Shane-nel, de ő személy szerint örül, hogy végül nem került be a műsorba, mert nem szívesen dolgozott volna vele. Kemény időszak vár mindenkire, sok mindent kell megtanulniuk a hírességeknek. Iszonyatosan fárasztó feladat ez, ha emellett még valaki nehezen kezelhető, az pokol lenne mindenki számára.