Nem késett Bíró Ica mocskolódására Schobert Norbi válasza

Schobert Norbi, Rubint Réka, Santorini
Vágólapra másolva!
Schobert Norbira most rátámadt Bíró Ica is, mégpedig egy Facebook-bejegyzés formájában. Schobert most külföldön van, de így is hamar reagált az üzenetre. 
Vágólapra másolva!

Schobert Norbi válaszolt Bíró Ica vádjaira, és Béres Alexandrához is szólt pár sort. A férfi szintén a közösségi oldalán írta válaszát:

"Tudjátok ti, hogy igazából kinek köszönhetem az életem? A képen lévő Rékának!

Aki 21 éve hitt bennem és mellettem állt a színpadon, a műtő előtt tördelte a kezét, amikor kiderült, hogy szívbetegnek születtem, és úgy építettem fel mindent. Na, Réka nem fog kiállni soha, hogy neki köszönhetek mindent, pedig elfogadnám, sőt oda is adnám neki. A mindent! Mert Ő legjobb és a legnagyobb!" – írta többek között.

Schobert Norbi ezzel tényleg le akarja zárni az ügyet, és elmondása szerint nem híve a sárdobálásnak. Az még a jövő zenéje, hogy Bíró Ica vagy Béres Alexandra reagál-e majd a friss üzenetre.