Évtizedes bujkálás, aljas fenyegetések után vakították meg a világhírű írót

RUSHDIE, Salman Chautauqua, 2022. augusztus 12.
Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót ápolják, miután egy férfi megtámadta a Chautauquai Intézetben tartott előadása előtt a New York állambeli városban 2022. augusztus 12-én. A rendőrség szeri
Chautauqua, 2022. augusztus 12. Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót ápolják, miután egy férfi megtámadta a Chautauquai Intézetben tartott előadása előtt a New York állambeli városban 2022. augusztus 12-én. A rendőrség szerint az írót támadója nyakon szúrta, és helikopterrel kórházba szálíltották. A merénylőt őrizetbe vették. MTI/AP/Joshua Goodman
Vágólapra másolva!
Pénteken késsel támadtak Salman Rushdie világhírű íróra, miközben előadást tartott az Egyesült Államokban. A 24 éves iráni bűnözőt, aki súlyos sérüléseket okozott az írónak, elfogták, Rushdie azonban már több mint harminc éve él folyamatos fenyegetettségben. 1988-ban megjelent könyvét, a Sátáni verseket muszlimok tömegei istenkáromlónak tartották, az akkori iráni vezető, Ruholláh Homeini ajatollah pedig vallási rendeletet, fatvát bocsátott ki, amelyben az író megölésére szólított fel. Rushdie valószínűleg megvakul az egyik szemére az aljas merénylet után. Jelenleg nem tud beszélni, lélegeztetőgépen tartják.
Vágólapra másolva!

A rendőrség őrizetbe vette azt az iráni bűnözőt, aki pénteken késsel támadt Salman Rushdie világhírű íróra, amikor előadást tartott épp New Yorkban.

Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót ápolják, miután egy férfi megtámadta a Chautauquai Intézetben tartott előadása előtt a New York állambeli városban 2022. augusztus 12-én Forrás: MTI/AP/Joshua Goodman

A támadó a 24 éves Hadi Matar a New Jersey állambeli Fairviewban él, legális tartózkodási engedéllyel. A New York-i rendőrség közlése szerint a muszlim bűnöző a színpadra rohanva, ütni kezdte és legalább egyszer nyakon és hasba szúrta Salman Rushdie-t, akit helikopterrel szállították a pennsylvaniai Erie kórházába.

Rendőrök őrizetbe veszik a merénylőt, Hadi Matar 24 éves New Jersey-i férfit, miután nyakon és hasba szúrta Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót a Chautauquai Intézetben tartott előadása előtt a New York állambeli városban 2022. augusztus 12-én Forrás: MTI/AP/Charles Fox/Charles Fox

Henry Reese-t, a pittsburghi City of Asylum nonprofit szervezet társalapítóját, aki a tervek szerint csatlakozott volna Rushdie-hoz az előadás során a beszélgetéshez, szintén kórházba szállították, ahol arcsérüléssel kezelték, majd elengedték - közölte az állami rendőrség. A szervezetet azért alapították, hogy "menedéket nyújtson Pittsburghben az üldöztetés veszélye miatt száműzött íróknak".

Salman valószínűleg elveszíti az egyik szemét, a máját és a karjában lévő idegeket is megsértette a támadó

- mondta az író ügynöke.

Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót ápolják, a merénylőjét, Hadi Matar 24 éves New Jersey-i férfit elvezetik a színpadról Forrás: MTI/AP/-

A rendőrség a támadás utáni sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a személyzet és a közönség tagjai rárontottak a támadóra, és a földre teperték, így tudták letartóztatni. Egy, a közönség soraiban ülő orvos pedig elsősegélyben részesítette Rushdie-t.

Több szemtanú is arról számolt be, hogy a támadó fekete ruhát viselt, és másodpercek alatt a színpadra ugrott.

Egy másik jelenlévő azt mondta, a férfi hét-tíz szúró mozdulatot tett a szerző irányába.

A támadás egyik szemtanúja arról beszélt, hogy a rendezvényen nem volt biztonsági motozás vagy fémdetektor.

a gyanúsított házát átkutatták a rendőrök Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Islam Dogru

A Chautauqua Institution elnöke, Dr. Michael E. Hill sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a pénteki támadás gyanúsítottjának "volt belépője a programra." Mint mondta, "Minden egyes rendezvény esetében felmérjük, hogy szerintünk mi a megfelelő biztonsági szint, és ez a rendezvény mindenképpen olyan volt, amelyet fontosnak tartottunk, ezért volt ott egy állami rendőr és egy seriff is" - mondta.

A Chautauquai Intézet kapuja előtt őrködnek rendőrök Forrás: MTI/AP/Joshua Goodman

Ezzel kapcsolatban Eugene J. Staniszewski őrnagy, az Állami Rendőrség parancsnoka is azt mondta, hogy semmi jel nem utalt arra, hogy a rendezvény bármilyen fenyegetésnek lenne kitéve, és az állami rendőr is azért volt ott, mert a rendezvény tömegrendezvény volt, és ez volt az intézmény kifejezett kérésére.

Több mint harminc éve adták ki a megölésére felszólító muszlim rendeletet

A 75 éves, korszakos regényíró - egy sikeres indiai muszlim üzletember fia - Angliában tanult, először a Rugby Schoolban, majd a Cambridge-i Egyetemen, ahol történelemből szerzett diplomát.

Az egyetem után reklámszövegíróként kezdett dolgozni Londonban, majd 1975-ben megjelentette első regényét, a Grimust, amely azonban nem aratott nagy sikert. Az igazi áttörést következő regénye, Az éjfél gyermekei című remekmű hozta meg számára, amit 1981-ben adtak ki.

Forrás: AFP/Alfredo Estrella

Rushdie-t a kényes politikai, vallási témák feldolgozása, mágikus, realista regényei ellentmondásos figurává tették.

A Sátáni versek című negyedik regényének 1988-as megjelenése azonban heves indulatokat váltott ki, és 10 év bujkálásra kényszerítette az írót.

Muszlimok tömegei ugyanis szentségtörőnek, istenkáromlónak találták a könyvet, ami az iszlám vallás korai mítoszai, apokrif Korán-részleteken is alapult. Nyilvános tüntetéseket szerveztek, a néhai iráni vezető,

Ruholláh Homeini ajatollah Rushdie-t istenkáromlónak nevezte, és azt mondta, hogy a "Sátáni versek" sérti az iszlámot és Mohamed prófétát, és vallási rendeletet, fatvát bocsátott ki, amelyben az író megölésére szólított fel.

Indiában több embert is megöltek a Rushdie-ellenes zavargásokban, Iránban kővel dobálták a brit nagykövetséget a fővárosban, Teheránban. 1991-ben a könyv egyik japán fordítóját halálra késelték, néhány hónappal később egy olasz fordítót is megkéseltek, a könyv norvég kiadóját, William Nygaardot pedig lelőtték - de mindketten túlélték.

Forrás: salmanrushdie.com

A halálos fenyegetettség miatt Rushdie egy évtizedet töltött a Scotland Yard védelme alatt Angliában, ahol lakóhelyét is gyakran váltogatta és évekig alig jelent meg a nyilvánosság előtt, de ez alatt az időszak alatt is aktívan írt.

1999-ben Rushdie azt mondta, hogy ez az élmény megtanította őt arra, hogy "még inkább... intenzíven értékeljem azokat a dolgokat, amelyeket korábban is értékeltem, mint például az irodalom művészetét, a véleménynyilvánítás szabadságát és a jogot, hogy kimondhassak olyan dolgokat, amelyek másoknak nem tetszenek.” Úgy fogalmazott:

A Rushdie elleni vérdíjat soha nem szüntették meg, bár 1998-ban az iráni kormány igyekezett elhatárolódni a fatvától azzal, hogy ígéretet tett arra, hogy nem törekszik annak végrehajtására.

Ezen az 1989. február 17-én készült fényképen iráni nők láthatók „Szent Korán" és „Halál Salman Rushdiere" feliratú transzparensekkel a kezükben a Salman Rushdie brit író elleni tüntetésen Teheránban Forrás: AFP/Norbert Schiller

Az ezredfordulóra a szerző elhagyta az Egyesült Királyságot, és New Yorkba költözött. Biztonsági őrök nélkül él 2002 óta. Annak ellenére, hogy az Al-Kaida és az Iszlám Állam halállistáján is szerepel, és a Hezbollah is megerősítette a fatvát, testőrök csak bejelentett nyilvános eseményekre kísérik el. Számos elismerésben részesült, 2019-ben elnyerte a Swiss Free Thinker díjat. 2007-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte.