Andy Vajna és a Rambo legendája

Sylvester Stallone és Andy Vajna a Rambo 3. forgatásán
Vágólapra másolva!
Negyven évvel ezelőtt mutatták be a Rambo – Első vér című akciófilmet. Ami persze sokkal több mint egy szimpla akciófilm. A hazájukba hazatérő vietnami veteránok háborús és visszailleszkedési traumáját megragadó film úgy nyitott új szakaszt az akciófilmek történetében, hogy valójában nem színtiszta akciófilm, hanem egy vesztes háború utáni, identitásválságban szenvedő társadalom lélektanilag is érzékletes és drámai leképezése. Rocky után Sylvester Stallone ismét kivételes szerepet alakíthatott. Az egész film lelke pedig az 1956 után külföldre menekült zseniális magyar producer, Andy Vajna volt.
Vágólapra másolva!

A mai értelemben vett akciófilm műfaja nagyjából az 1960-as években született meg az első James Bond-filmekkel, amikor a "klasszikus" bűnügyi és kémfilmek izgalomfokozó kalandelemei kerültek előtérbe, azaz a cselekményben másodlagossá vált a bűntény logikai, morális és pszichológiai értelmezése, és a történet középpontjába elsősorban a hős fizikai teljesítménye került – alapvetően a nézői élmény erőteljes kiváltásának szándékával.

Az 1960-as évek elején brit kémfilmekkel indult (idővel a távol-keleti harcművészeti filmekből átvett elemekkel feldúsított) amerikai akciófilm a Rambo – Első vérrel érkezett fordulóponthoz, ekkor (illetve a film 1985-ös második részével, és persze három másik Schwarzenegger-filmmel, az ugyancsak 1982-ben bemutatott Conan, a barbárral, a két évvel későbbi Terminátorral és az 1985-ös Kommandóval) született meg a színtiszta "izommozi", az a modern akciófilm, amelynek hőse olyan, jellemzően magányos izomkolosszus, akinek legfőbb fegyvere maga a puszta, látványosan kidolgozott "emberfeletti" teste, amely jóformán minden traumát elvisel.

Rambo - Első vér Forrás: Intercom

Ugyanakkor, összehasonlítva akár csak a Rambo-széria többi részével, a Rambo – Első vér nem vegytiszta akciófilm, de legalábbis nem a műfaj pusztán hatásmechanizmusra törekvő, a történetmesélés klasszikus szempontjait a látványélménynek alárendelő többségéhez igazodik, azaz nincs híján a drámai mélységnek.

A David Morrell 1972-es regényéből (First Blood), Ted Kotcheff rendezésében készült első Rambo-film felütése a lélektani drámákat és thrillereket idézi, látványos jelenetei pedig nem taszítják teljesen a háttérbe a kezdetektől a végjátékig következetesen végigvitt társadalmi kritikát. Az 1970-es évek kiábrándultságában született, egy évtizeden át megfilmesítésre váró (végül Andy Vajna és Mario Kassar jóvoltából elkészült) Rambo – Első vér ugyanis az akciófilmek fő áramlatától szokatlanul meglehetősen pesszimista módon, ugyanakkor árnyaltan és pontos szociális helyzetképet adva szembesítette a korabeli nézőt nem csupán a poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedő vietnami veteránok visszailleszkedési nehézségeivel, hanem a vietnami veteránokat övező felemás hozzáállással – hogy hiába harcoltak akaratuk és hitük szerint, igaz hazafiként egy igazságtalan rendszer ellen, a hátországba hazatérve rengeteg elutasításban lett részük.

Rambo (Sylvester Stallone és Brian Dennehey) Forrás: Intercom

A Rambo – Első vér konfliktusa is ebből az elutasításból, az 1970-es évek amerikai társadalmára jellemző morális és identitásválságból származik: a vietnami hadszíntérről hazatérő John Rambo (Sylvester Stallone) a Washington állambeli, fiktív, ám beszédes nevű Hope (azaz "Remény") városkában összetűzésbe kerül a helyi seriffel (Brian Dennehy), akit egyaránt irritál Rambo "csavargó" külseje, de elsősorban az M65-ös katonai kabátjára hímzett csillagsávos lobogó.

– mondja Will Teasle seriff Rambónak, és a rendfenntartó ellenérzése egyaránt szól a helyét nem találó csavargónak és a hazáját szerető veteránnak, ám mivel a súlyos megjegyzés a törvény szolgájától érkezik, a néző teljes joggal érezheti úgy, Teasle seriff az egész (a nyugalomra vágyó amerikai többséget szimbolizáló) kisváros nevében beszél.

Rambo - Első vér (Brian Dennehy és Sylvester Stallone) Forrás: Intercom

Aztán persze a seriff és társai ellenszenvtől vezérelt túlbuzgása, a rend fenntartásának kereteit jócskán átlépő magatartása (szadista módon megalázzák és megkínozzák) hívja életre a földi poklot már megjárt, de a történet elején kifejezetten békés Rambóban szunnyadó "vadállatot", akinek lecsillapításához nem elegendő a nemzeti gárda sem, a várost porig romboló veteránt csak egykori felettese, Trautman ezredes (Richard Crenna) képes jobb belátásra bírni.

S hiába nyeri el a néző szimpátiáját az első képkockától fogva a Stallone alakította főhős, az első Rambo-film végének kettős üzenete van: Trautman és Rambo afféle beavatottként különböztetik meg magukat az elkényeztetett és erkölcstelen civilektől, ezzel tüntetve a tisztes polgárok esetleges, veteránokat övező (de valójában a vesztes háborúnak szóló) megvetése ellen, ugyanakkor Rambo tombolásának végkicsengése mégis az, hogy azt a háborút, amit Vietnamban elvesztett, nem lehet folytatni (és főleg nem lehet megnyerni) a hátországban.

Hiába a sok emberfeletti akciójelenet, az első Rambo-film egyáltalán nem légből kapott történet: az 1970-es években az amerikai sajtó rendszeresen beszámolt az ország "legnépszerűtlenebb" háborújából hazatérő, poszttraumás stressztől szenvedő katonák "ámokfutásának" történeteivel, miközben a vietnami konfliktus már a kezdetektől fogva valóságos szellemi (alapvetően baloldalról vezérelt) polgárháborút váltott ki az Egyesült Államokban, amely állapotokba hazatérve a veteránok nem is nagyon számíthattak méltó fogadtatásra.

A Rambo – Első vér tehát épp ezért nem kimondottan happy enddel ér véget, még akkor sem, ha a zárlat magában hordozza a reményt is (és nem csak emiatt illeszkedik az olyan, a vietnami veteránok háborús és visszailleszkedési traumáját feldolgozó, az 1970-es években készült filmek sorába, mint A szarvasvadász vagy a Taxisofőr) – utóbbi azonban korántsem a film forgatókönyvéhez alapul szolgáló regény sajátja. David Morrel ponyvájában ugyanis John Rambo olyan pusztításba kezd, amely csakis mások és a saját halálával végződhet.

A magyar származású Andrew Laszlo által fényképezett filmben viszont Rambo nem válik a szó szoros értelmében véve gyilkossá, aki meghal, az sem közvetlenül az ő keze által, de ami ennél is fontosabb, a regénnyel ellentétben Trautman ezredes nem azért érkezik Hope-ba, hogy segítsen Rambót megölni, hanem azért, hogy új célokat adjon számára, és megmentse (sőt, a regénnyel szemben a film seriffje nem veterán: Morrel ugyanis a First Blood-ban a koreai és a vietnami hadszínterek tapasztalt katonáit állítja egymással szembe).

A közel 10 évig megfilmesítésre váró, több stúdiót és producert megjáró regény mozifeldolgozása részben Andy Vajna és Mario Kassar éleslátó "engedékenységének" köszönhette a reménytelibb befejezést: a két producer ugyanis beleegyezett (a Rocky forgatókönyvével már íróként is jócskán bizonyító) Stallone kérésébe, hogy a főhős még szerethetőbbé váljon, olyanná, aki nem tud ugyan kiszakadni a harctér poklából, de korántsem maga, hanem a végtelenül korlátolt és agresszív seriff miatt – épp ezért Rambo a filmben sem erkölcsi, sem fizikai értelemben nem ítéltetik bukásra.

Sylvester Stallone és Andy Vajna a Rambo 3. forgatásán Forrás: Andy Vajna magángyűjteménye

A főhős életben maradása persze maga után vonta a folytatások lehetőségét is – a börtönbe vetett Rambo 1985-ben már acélosabb izomzattal, valóságos gyilkológépként, a hazafiasság erkölcsi kősziklájaként tér vissza a vietnami dzsungelbe, ahol nem pusztán kiszabadítja hadifogolyként sínylődő bajtársait, de mert egymaga 57 vietnami katonát öl meg, szimbolikusan megnyeri azt a háborút, amelyet Amerika a valóságban elvesztett.

A Rambo: Első vér II. már színtiszta akciófilm, amelyben nyoma sincs az előzmény árnyalt társadalomképének – sokkal inkább a háború veszteseinek, egy önmagát újra megerősíteni igyekvő nemzet fantáziajátéka, amely egyúttal a csúcsra repíti az elesettekkel emberséges, a gonosztevőkkel szemben könyörületet nem ismerő, önmaga fizikai korlátait folyamatosan a végletekig feszegető emberfeletti hőst. Az elképesztően sikeres második részt egyébként újabb folytatások követték.