Így érzi most magát a TV2 súlyos betegséggel küszködő sztárja

Krizsán Lili
Vágólapra másolva!
Krizsán Lilit a Sztárban sztár leszek! előző évadában ismerhette meg a közönség, majd hamar kiderült, hogy vékony alkata mögött súlyos betegség áll, ugyanis anorexiával küzdött. Az állapota olyan súlyos volt, hogy kórházi kezelésre szorult, de öt hónappal ezelőtt gyógyultnak nyilvánították. A karrierje és élete mégsem úgy alakult, ahogy tervezte, elárulta, hogy most hogyan éli meg a történteket és milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Vágólapra másolva!

Krizsán Lili, azaz Lilkó sokat küzdött azért, hogy jobban legyen és csak az éneklésre koncentrálhasson. A fővárosba költözött, ahol rengeteget dolgozott vendéglátóegységekben, mellette próbált a zenére koncentrálni. Majd be kellett látnia, hogy ez így nem megy és visszaköltözött a szüleihez, egészségi állapota és pénzügyi helyzete miatt.

Krizsán úgy gondolja, hogy már sokkal jobban van, mint egykor, bár állapota még mindig hullámzó.

Most már mondhatom, hogy jól vagyok és egészségileg is helyrejöttem, mégis sokszor van, ha meglátok egy tavaly ilyenkor készült fotót magamról, elkeseredem, miért nem nézek még mindig úgy ki. Ilyenkor azt érzem, jó lenne ugyanolyan vékony lenni, de egyben azt is látom, hogy ott valóban beteg voltam. Ilyenkor hajlamos vagyok magamat visszarántani a mélybe, de szerencsére már vagyok annyira erős, hogy ebből az állapotból hamar ki tudok jönni. Ebben pedig a vágyaim, a zene iránti szeretet, és főleg a célom sokat segít" – vallotta be őszintén a Borsnak az énekesnő.

Krizsán Lili ma már egészséges és a zenélésre koncentrál, szeretné újra építeni a karrierjét, hogy ne csak betegségéről ismerjék meg és tisztalappal kezdeni. Mostanában pizzafutárként dolgozik és mellette koncertezik és a zenéléssel foglalkozik.

"Heti 3-4 napot, reggeltől estig futárként dolgozom, énekelve viszem házhoz a pizzát. A hét többi napján dolgozom a saját dalaimon, koncertezek. Fel tudom osztani, hogy a munka és a zene egyensúlyban legyen a mindennapokban, de remélem, hogy hamarosan utóbbira tudok száz százalékban koncentrálni. Próbálok stabil életkörülmények teremteni magamnak. Ezen a téren is talpra kell állnom, vannak még nehézségek, viszont egyre jobban érzem, lassan az életem ezen része is sínre kerül. Tudom jól érezni magam, el tudom engedni a stresszes dolgokat" – zárta gondolatait Krizsán Lili.