Vágólapra másolva!
Felépült a korai stádiumban észlelt torok- és mellrákból a korábbi teniszcsillag, Martina Navratilova. Az amerikai sportoló jelenleg is kiváló kapcsolatot ápol egykori párostársával, Temesvári Andreával, aki lelki támaszt nyújtott nehéz helyzetben lévő barátjának.

A 66 éves legendás játékos - aki 2010-ben már átesett egy sikeres mellrákkezelésen - januárban jelentette be, hogy diagnosztizálták nála a betegséget, nemrég pedig egy televíziós interjúban elárulta, az orvosok gyógyultnak nyilvánították. Navratilova korábbi párostársa, Temesvári Andrea, akivel 1986-ban megnyerték a Roland Garrost, azóta is tartja a kapcsolatot az 59-szeres Grand Slam-győztes teniszezővel.

A Metropol megírta, hogy Temesvári amint értesült a megdöbbentő hírről, azonnal kereste Navratilovát és beszélt vele.

Temesvári Andrea a mai napig tartja a kapcsolatot Martina Navratilovával Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Tizenhárom évvel ezelőtt már átesett egy sikeres rákkezelésen Martina. Amikor tavaly karácsony előtt beszéltem vele, éreztem a hangján, hogy nagyon meg van ijedve.

mondta Temesvári.

Egykori partnere szerint Navratilova legalább olyan erőteljesen küzdött az életéért, mint annaki idején a teniszpályán a tornagyőzelmekért.

Mindig nagy küzdő volt, számomra is óriási öröm, hogy meggyógyult. Igaz, vár még rá néhány sugárkezelés a következő hetekben, de ez már elsősorban a megelőzés érdekében történik" - árulta el Temesvári, aki nagyon várja, hogy ismét beszéljen a legendás teniszcsillaggal.

Martina Navratilova legyőzte a rákot Forrás: AFP/Glyn Kirk

"Elmondom majd neki, hogy gratulálok azért, mert ismét tudta, mikor kell rákapcsolnia. Vesztes állásból csak a legnagyobbak képesek nyerni. Martina pedig újra győzött!" - tette hozzá a korábbi GS-győztes magyar játékos.