Az egész keresztény világot megdöbbentette ez a pusztító hatalom

harang
II. Mehmed Konstantinápoly bevétele után egészen a Dunáig terjesztette ki az oszmán Birodalom határát
Vágólapra másolva!
Ötszázhetven éve, 1453. május 29-én foglalta el II. (Hódító) Mehmed török szultán Konstantinápolyt, az egykor oly hatalmas Kelet-Római Birodalom fővárosát, amelyet Isztambul néven saját fővárosának tett meg. Bizánc elestének híre megrázta a Nyugatot, amelynek rá kellett döbbennie: új, pusztító hatalom jelent meg határainál.
Vágólapra másolva!

Kimerítették a birodalom erejét

A Római Birodalomban a keresztény vallás szabad gyakorlását engedélyező Nagy Konstantin császár 330-ban helyezte át székhelyét a Fekete-tenger és a Márvány-tenger közti szorosban fekvő Konstantinápolyba (ókori nevén Büzantionba). A birodalom 395-ben kettészakadt, a Nyugat-római Birodalom 476-ban elbukott, de Bizánc - a római jogot és közigazgatást átvéve - a hellenisztikus kultúrára alapozódó, autokratikus birodalomként még több mint egy évezreden át fennállt.

A nyugati és a keleti, ortodox kereszténység elkülönülése 1054-ben, a nagy egyházszakadással vált teljessé, a kölcsönös kiközösítést csak 1965-ben vonta vissza Szent VI. Pál pápa és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka.

A Bizánci Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején, a 6. század derekán. Palesztina is Bizánc fennhatósága alá tartozott Forrás: Wikimedia Commons/Tataryn

Bizánc I. Jusztiniánusz császár (527-565) alatt élte virágkorát, visszahódította a keleti gótoktól Itáliát, a vandáloktól pedig Észak-Afrikát, a császár törvénykönyve összegezte a római jogot és új rendelkezésekkel egészítette ki azt. A folytonos háborúk és belső lázadások azonban kimerítették a birodalom erejét, a hódítások hamarosan elvesztek, a színen megjelenő bolgárokkal, arabokkal, szeldzsuk törökökkel szemben újabb és újabb területeket kellett feladnia.

1204-ben a velenceiek vezette keresztes seregek bevették Konstantinápolyt, a Kis-Ázsiába szorult császárságnak csak 1261-ben sikerült visszafoglalnia a fővárost, de ekkor már az oszmán török fenyegetéssel kellett szembenéznie.

A meggyengült Bizánc 1402-ben még egy fél évszázados haladékot kapott a világtörténelem utolsó nagy hódítójának, a mongol Timur Lenknek köszönhetően, aki 1402-ben Ankara mellett véres csatában legyőzte I. Bajazid török szultánt.

Elhúzódott az ostrom

A vereséget kiheverő oszmánok II. Murád vezetése alatt ismét terjeszkedni kezdtek, s az 1444-es várnai csatában megsemmisítő vereséget mértek a Hunyadi vezette keresztesekre. Murádot 1451-ben a kegyetlen és nagyravágyó II. Mehmed követte a trónon, aki elhatározta: hatalmas, a Dunától az Eufráteszig terjedő birodalmat hoz létre, amelynek központja a bevehetetlennek vélt Bizánc lesz.

Az egykor hatalmas birodalom ekkor már magára a városra szorult vissza, de az előnyös fekvése és hatalmas falai miatt minden ostromnak ellenállt.

A "nagy császárként" emlegetett török ostromlöveg, amit Bizánc bevételénél használtak, és II. Mehmed Nándorfehérvár ostromához is magával vitt Forrás: Wikimedia Commons

Mehmed, miután békét kötött legnagyobb ellenfeleivel, így Hunyadi Jánossal is, a tengerszorosok lezárásával 1453. április 7-én blokád alá vette a várost. A falak előtt százezres sereget vont össze, félelmetes tüzérsége pedig a világ akkor legnagyobb ágyújával is rendelkezett, a hatmázsás golyók kilövésére alkalmas löveget a magyar Orbán mester öntötte. A várost az utolsó bizánci császár, XI. Konsztantinosz Palaiologosz alig tízezres sereg élén védte.

Az ostrom elhúzódása miatt a szultán hajóit szárazföldi úton a Boszporuszból az Arany Szarvhoz szállíttatta, és innen is tűz alá vették Bizáncot, majd május 29-re elrendelte az általános támadást.

Az utolsó keresztény istentiszteletet előző nap este tartották a Hagia Sophia székesegyházban, majd a város lakosai ikonokat hordozva körmeneteket rendeztek.

Uralkodása legsúlyosabb vereségét szenvedte el

A törökök másnap kora reggel három irányból is rohamra indultak. Déltájban a tartalékként bevetett janicsárok a mai Topkapi kapunál áttörték a védelmi vonalat és behatoltak a hősiesen védelmezett városba, a harcban elesett a császár is. Mehmed az iszlám jog szerint három napi szabad rablást engedélyezett a magát önként meg nem adó városban, és bizánciak ezreit hurcolták rabszolgaságba.

Maga a szultán ünnepélyes menetben vonult be a meghódított Konstantinápolyba, amelynek az Isztambul nevet adta és fővárosának tette meg.

II. Mehmed szultán, aki bevette Konstantinápolyt, ám vereséget szenvedett Nándorfehérvár alatt Forrás: Wikimedia Commons

Elsőként a Hagia Sophia székesegyházhoz lovagolt, amelyet védettnek nyilvánított, és átadott a muszlim hívőknek. Azt soha nem fogjuk megtudni, hogy Bizánc kifosztásakor mi minden ment veszendőbe a világ pótolhatatlan szellemi kincseiből.

A szultán az egész keresztény világot megdöbbentő diadal után folytatta a Balkán meghódítását, 1456-ban megostromolta Nándorfehérvárat is, de ott uralkodása legsúlyosabb vereségét szenvedte el, Magyarország meghódítása fél évszázadra lekerült a napirendről.

A harcokban súlyos károkat szenvedett, majd kirabolt Konstantinápolyt újjáépíttette, erőfeszítései nyomán az ortodox Bizánc a török Isztambullá változott. Számos épület felújítását és átépítését támogatta, több palotával és mecsettel díszítette székhelyét, ahol egyetemet is alapított. Vallási téren türelmet tanúsított, a görögkeleti egyház ötvenezer híve ugyan súlyos adókat fizetett, de szabadon választhatott pátriárkát, aki az Oszmán Birodalomban élő keresztényeket képviselte.

I. Bajezid hódításait kívánta folytatni

Mehmed nem a további hódítások kiérlelt tervével lépett trónra, helyette a nagy előd és példakép, I. Bajezid hódításait kívánta folytatni. Azt azonban már Konstantinápoly ostormával kétségtelenné tette, hogy szakít apjának az erőegyensúlyra és megegyezésre alapított politikájával.

– írja az Árkánum II. Mehmed szultánról, a hódítóról. – E határokon belül a hangsúlyt az egységre és a központosításra helyezte; nem akart tovább bajlódni azzal, hogy a mindegyre feléledő balkáni és anatóliai államocskákat folytonos háborúkkal és újabb szerződésekkel engedelmességre kényszerítse, ehelyett véglegesen leverte, utána tartományokként beolvasztotta őket a birodalomba.

II. Mehmed Konstantinápoly bevétele után egészen a Dunáig terjesztette ki az oszmán Birodalom határát Forrás: Wikimedia Commons

Hozzáteszi: a Balkán-félsziget helyi erői, amelyeket egy jóévszázada morzsolt a háború, önmagukban nem bírták sokáig az ellenállást. Mehmed igazi ellenfelei nem ők voltak, hanem azok a rivális hatalmak, amelyek a török veszélyt balkáni befolyásuk szélesítésével próbálták maguktól távol tartani.

Szerbiában, Boszniában és a román vajdaságokban Hunyadi János és Mátyás Magyarországa igyekezett politikai befolyást és katonailag erős, védhetőállásokat kiépíteni.

Albániában, a görög félszigeten és az égei-tengeri szigetvilágban Velence próbálkozott ugyanezzel.

(MTVA Sajtóarchívum)