Itt a világháborús ukrán fenyegetés

VOROBJOV, Andrej; SZOBJANYIN, Szergej
Moszkva, 2023. május 30. Rendőrök egy elkerített lakóépületnél egy dróntámadás után Moszkvában 2023. május 30-án, az Ukrajna elleni orosz hadviselés második évében. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint több épület kisebb károkat szenvedett dróntámadás következtében, komolyabb sérülés azonban nem történt. Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója közölte, hogy a légvédelem több drónt lelőtt a főváros térségében. MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
Vágólapra másolva!
Ukrajna hivatalosan tagadja, hogy köze lenne a Moszkvát ért ma reggeli dróntámadáshoz. Ehhez képest Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó furcsa nyilatkozatott tett, mint mondta, nem ők voltak, de úgy jósolja, hogy az ilyen támadásokból több lesz a jövőben, amit Ukrajna nyilvánvaló örömmel figyel. Katonai szakértők szerint az orosz fővárost ért támadással - feltéve, ha bebizonyosodik, hogy az ukránok voltak - Ukrajna elveszítheti a Nyugat támogatását, mert azt az orosz állítást erősítik meg, hogy az ukránok Oroszország elpusztítására törnek.
Vágólapra másolva!

Mint korábbi cikkünkben írtuk, ma reggel dróntámadás érte az orosz fővárost, a Sky News információi szerint tíz drónt lőttek le Moszkva felett, ezek közül hármat abban a kerületben, ahol Putyin rezidenciája is van.

Ukrajna tagadja, hogy közük lenne a mai akcióhoz, de Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó egy YouTube-csatornának azt nyilatkozta,

De természetesen semmi közvetlen közünk nincs ehhez - szemlézte a Sky News.

Ukrajna nyerhet, de veszíthet is

Ha kiderül, hogy Ukrajna áll a moszkvai dróntámadás mögött, akkor "a tűzzel játszik" - mondta Michael Clarke biztonsági és védelmi elemző a Sky Newsnak. Ez nyugtalanítani fogja Kijev támogatóit Nyugaton. Növelni fogja azt a narratívát, amelyet Putyin és a körülötte lévő emberek használnak, hogy bebizonyítsák, az ukránok megpróbálják elpusztítani Oroszországot - mondta Clarke.

Az elemző szerint ugyan nyerhet is valamit Ukrajna, a támadással a moszkvaiaknak üzen, hogy már nincsenek elszigetelve a háború fizikai valóságától, ők is érintettek. A támadás az orosz hadsereg számára is kínos, hiszen a drónok csak berepültek Moszkva fölé és Moszkva nem szeret gyengének tűnni.

Putyin egyelőre nem kommentál

Putyint természetesen tájékoztatták a Moszkva elleni dróntámadásokról - közölte szóvivője, Dmitrij Peszkov. A szóvivő szerint az orosz légvédelem és a védelmi minisztérium jól működött a támadás kezelésében, és hozzátette, hogy

jelenleg nem tervezik, hogy Putyin kommentálja a dróntámadást.

A szóvivő a továbbiakban azt állította, hogy a csapás mögött a kijevi rezsim állt.