2,4 millió forintba került a magyar énekesnő tortája - és nem ízlett neki

Kovácsovics Fruzsi
Vágólapra másolva!
Kovácsovics Fruzsina játszott a Szerencsekerékben, a június 6-i adásban, de nem járt sikerrel a végén. 
Vágólapra másolva!

Az énekesnő 360 ezer forintot szerzett a játék során, ez nem számít nagy összegnek a TV2 vetélkedőjében - de legalább több tárgynyereménye volt. A végén kiderült, hogy ehhez még jött volna 2 millió forint, azaz összesen 2 millió 360 ezret vihetett volna haza, ha kitalálja ezt a feladványt:

tv2

A "krémtorta" hamar megvolt, de az első szó sehogy nem akart összejönni, mint a képen is látható:

Kovácsovics Fruzsi tv2

De mi a megfejtés? A végjáték itt visszanézhető: