Baleset ért egy 28 éves nőt a Mátyás-hegyi barlangban

A Pál-völgyi-barlangrendszer  Mátyás-hegyi-barlang
A Pál-völgyi-barlangrendszer része a Mátyás-hegyi-barlang
Vágólapra másolva!
Négy óra alatt hozták fel a Mátyás-hegyi barlangból azt a nőt, aki egy vezetett túrán sérült meg szombaton - írta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat az MTI-nek küldött közleményében - írja a Metropol.
Vágólapra másolva!

A baleset egy úgynevezett „overálos túrán" történt, amely során kiépítetlen barlangjáratokban haladva, túravezető segítségével ismerkedhetnek a résztvevők a barlangjárással.

A 28 éves nő egy „kitett mászás" során visszacsúszott, és a hátára esett – közölték.

A sérültet a helyszíni ellátást követően 18 ember tudta a felszínre vinni A speciális hordágyba rögzített nőt több kisebb aknán kellett felhúzni, több szűkületen kellett átjuttatni. A sérültet az Országos Mentőszolgálat kórházba vitte.

A mentésben a Magyar Barlangi Mentőszolgálat központi területi egysége és a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat tagjai vettek részt.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat civil szervezetként 1961 óta közel 600 olyan bajba jutott emberen segített, akiknek semmilyen más magyarországi szervezet nem tudott volna.

A Mátyás-hegyi barlang az ország leghosszabb barlangjának, a Szépvölgyi-barlangrendszernek a része, kedvelt túracélpont, évente nyolcezren vesznek részt nyílt, overálos túrán. A fokozottan védett barlang csak szervezett formában, képzett túravezetővel, a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható.

Címlapi képünk illusztráció!