Megdöbbentő bejelentést tett a rettegett csecsen vezér

Vágólapra másolva!
Ramzan Kadirov csecsen elnök bejelentette, hogy három kiskorú fiát hamarosan az Ukrajnában zajló háború frontvonalába küldi.
Vágólapra másolva!

A csecsen vezető Telegram-csatornáján bejelentette, hogy 14, 15 és 16 esztendős fiait (Adamot, Elit és Akhmatot) hamarosan az Ukrajnában zajló „különleges katonai művelet" egyik övezetébe küldi harcolni.

A három Kadirov-fiú katonai kiképzése – közölte apjuk – szinte kiskorukban megkezdődött, és ma már készen állnak arra, hogy a harctéren is kipróbálják a tudásukat.

„Eljött az idő, hogy valódi harcban mutassák meg magukat, és ezt a törekvésüket csak üdvözölni tudom. Hamarosan a frontvonalra küldik őket" – fűzte hozzá.

Bejegyzését ezzel zárta: „Hozzátok is szólok, ti kanapén fecsegő, Európában, a számítógépek előtt ülő csecsen harcosok. Gyerünk, költözzetek ki Ukrajnába, és győzzetek meg minket arról, hogy nem szoknyát viseltek és nem a mögé bújtok. Még a kiskorú gyerekek is képesek lennének darabokra zúzni benneteket, mert nincs bennetek szellem, nincs becsület és méltóság sem".