Tönkrement a botrányok miatt az RTL Klub gyerekverő színészének családja

Molnár Gusztáv
Vágólapra másolva!
Hosszú idő után szólalt meg Molnár Gusztáv gyerekének édesanyja, Ildikó. Azután döntött így, hogy a sorozatszínész válófélben lévő felesége, Fazekas Vivien bevallotta, hogy férje részegen megverte  előző kapcsolatából született gyerekét, illetve azt, milyen régóta küzd súlyos alkoholizmussal.
Vágólapra másolva!

Ildikó szerint Vivien korábban védte a férjét, egészen nyárig tagadta a történteket, ahogy Molnár Gusztáv alkoholproblémáit, és azt hogy agresszív lenne.

"A nyilvános lejáratásban Vivien édesanyja is részt vett, aki ugyan sosem találkozott velem, de az anyai képességeimről lejárató, valótlan dolgokat írt a történtek után.

– mondta a Blikknek Ildikó.

Forrás: Molnár Gusztáv/Instagram

"Nemcsak engem, de a kisfiunkat is megszégyenítették, amit nagyon nehéz volt feldolgoznunk. Örülök, hogy legalább az igazság egy morzsája kiderült és az eddigi nyilatkozatok ellentmondásai rávilágítanak arra, hogy mindig igazat mondtam és csak a gyermekemet akartam védeni, aki nem egy szemtelen gyerek, ahogy beállították, hanem kedves, csupaszív kisfiú, aki a részeg, agresszív apjától rettegett" - mesélte.

Fazekas Vivien azt is bevallotta, hogy a férje többször bántalmazta ittasan őt, még akkor is, amikor babát várt. Ildikó korábban is sejtette, hogy a nő bántalmazó kapcsolatban él a színész mellett, ezért felajánlotta a segítségét neki.

Fazekas Vivien Forrás: Fazekas Vivien/Instagram

Ezek után, hogy segítő kezet nyújtottam neki, a nyilvánosság felé hazudozott rólam, ami különösen rosszul esett" - tette hozzá.