Váratlan fordulat az önmagát Madeleine McCann-nek valló nő ügyében

Madeleine McCann, Julia Faustyna
Vágólapra másolva!
Julia Wendell, a lengyel nő, aki azt hiszi, hogy ő lehet Madeleine McCann, három DNS-mintát küldött igazságügyi elemzésre, melynek egyelőre nincs eredménye. Közben egy svájci cég 90 százalékos pontosságú véleményt tett közzé.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, egy nő azt állította magáról, hogy ő Madeleine McCann, a brit kislány, aki még 2007-ben eltűnt egy dél-portugáliai üdülőközpontból. A Lengyelországban élő 22 éves Julia Faustyna Facebook-oldalán osztotta meg meggyőződését a nagyvilággal,

szerinte a szemében lévő folt is ugyanaz, és az anyajegyük is ugyanott van.

Julia azt állítja, hogy semmire sem emlékszik a gyerekkorából, mivel poszttraumás amnéziában szenved, miután egy pedofil áldozata lett.

Forrás: --

A nő egy médiumhoz fordult, Dr. Fia Johanssonhoz, aki állítólag már segített az amerikai rendőrségnek eltűnt személyek ügyeiben, korábban ő beszélt az Origónak az újabb fejleményekről. Úgy tűnik, hamarosan pont kerülhet a rejtélyes ügy végére, ugyanis DNS-mintát küldött az önmagát Madeleine McCann-nek valló nő, de közben mások is próbálják kideríteni az igazságot.

Most egy svájci vállalat arcfelismerő szoftverrel ellenőrizte az azonosságot. Az Ava-X döntött,

gyakorlatilag teljességgel kizárható, hogy a lengyel Julia legyen Maddie.

A szakértők szerint a két arc összehasonlításánál 90 százalékos bizonyosággal kijelenthető, két külön személyről van szó.