Kínai kutatók az iScience folyóiratban mutatnak be egy apró, színpompás pókfajt, amely kétféle védelemmel is bebiztosítja magát az ellen, hogy megegyék: mintázatával növényeket, járásával pedig hangyákat utánoz.
Ez a kétfedelű álcázás jól beválik a pókevő pókok ellen, de az éhes imádkozó sáskákat nem téveszti meg.
Hangyákat utánozni azért okos dolog, mert a hangya veszedelmes ebéd:
a hangyafajok gyakran rendelkeznek szúrós védekező eszközökkel és erőteljes állkapcsokkal, amiket nem félnek használni, és sokuk emellett vegyi fegyverekkel, olykor kimondott méreggel is fel van szerelkezve.
A tanulmány tárgyát képező pókfajról, a Siler collingwoodi-ról már korábban is tudták, hogy hangyamódra jár-kel, ám a kutatók szerették volna tisztázni, vajon mennyire pontos a mimikrije, egy vagy több hangyafajt utánoz-e, és ezzel mennyire hatékonyan tántorítja el ragadozóit.
A kutatócsoport a pók szemkápráztatóan színes mintázatának szerepét is szerette volna jobban megérteni.
„A legtöbb hangyautánzó pókkal ellentétben, amelyek a hangyák barna vagy fekete testszínét is imitálják, az S. collingwoodi szembeszökően színes – magyarázza Hua Zeng, a Pekingi Egyetem ökológusa és a tanulmány első szerzője.
– Emberi szemmel nézve a színes pók remekül beleolvad növényi környezetébe, de szerettük volna megvizsgálni, vajon a ragadozóival szemben és védelmet nyújt-e számára ez a rejtőszínezet."
Annak tisztázására, hogy a mimikrijük hogyan segít ezeknek a pókoknak a ragadozóik megtévesztésében, a kutatók Hainan tartomány déli részének négy földrajzi régiójából gyűjtöttek be és szállítottak a laboratóriumba vadon élő hangyautánzó pókokat. Összehasonlításképpen egy olyan ugrópók néhány példányát is begyűjtötték, amelyik nem utánoz hangyát, valamint öt olyan hangyafaj egyedeit, amelyek ezekkel a pókokkal közös élőhelyeken élnek, és amelyek a mimikri modelljéül szolgálhattak.
A laborban a kutatók alapos összehasonlító elemzésnek vetették alá a hangyák és a pókok mozgását: hogyan használják az egyes lábaikat, milyen sebességgel, milyen gyorsulással mozognak, és mennyire egyenes vagy kanyargós útvonalat követnek.
A tudósok megállapították, hogy a többi rendes ugrópóktól eltérően az S. collingwoodi példányai valóban nem ugrálnak, hanem hangyamódra sétálnak: első pár lábukat előre nyújtva tartják, mintha hangyacsápok volnának, potrohukat fel-le táncoltatják, és lábaikat pont úgy rakosgatják, mint egy hangya. Az öt lehetséges hangya-modellfaj közül a pókok járása a három kisebbére hasonlított, amelyekhez méretben is közelebb áll.
„Az S. collingwoodi-nak nem feltétlenül érdeke a hajszálpontos utánzás. A járása és a mozgásvonala több hangyafajéra is emlékeztet – ismerteti Zeng. – Az általános utánzás egyetlen kiválasztott hangyafaj tökéletes mímelése helyett előnyös lehet a pók számára, mert így könnyebben növeli a földrajzi elterjedését, ha a modell-hangyafajok új élőhelyeket foglalnak el."
A kutatók ezután azt vizsgálták meg, mennyire jól védi a pókot a mimikrije két kiválasztott ragadozójával szemben. Az egyik egy hozzá hasonló méretű ugrópók, a Portia labiata, amely remek színlátását kihasználva vadászik más pókfajokra, a másik pedig a mindenevő vadász Ganypeta brunneri, egy színlátással nem rendelkező imádkozósáska-faj.
A rejtőszínezet hatékonyságát a tudósok úgy mérték fel, hogy tesztelték, a ragadozók más prédafajokhoz képest mennyire veszik észre az S. collingwoodi-t az általa lakott növények – a piros virágú nyugat-indiai jázmin (Ixora chinensis) és a Fukien teafa (Carmona microphylla) – háttere előtt. Eredményeik szerint a hangyautánzó pókok a rájuk vadászó ugrópók és az imádkozó sáska elől is jobban elrejtőztek a jázminon, mint a teafán. Amikor a ragadozók a hangyautánzó pók és a nem-mimikriző rokon ugrópókok közül választhattak, a ragadozó pók inkább volt hajlamos a nem-mimikriző pókokat megtámadni.
A 17 kísérletben összesen 5-ször támadott, és mindannyiszor a nem-utánzó pókot.
Az imádkozó sáska viszont a mimikriző és nem-mimikriző pókokat egyforma előszeretettel ejtette el.
„Eleinte arra számítottunk, hogy a ragadozó-elhárítási képességet mérő kísérletekben mindkét ragadozó hasonlóan fog viselkedni, de a valóságban a Siler collingwoodi hangyát utánzó járásmódja kizárólag a ragadozó ugrópókot riasztotta el, az imádkozó sáska a hangyákat és az őket utánzó pókokat ugyanolyan hevesen támadta" – összegezte Wei Zhang, a Pekingi Egyetem evolúciós ökológusa és a cikk rangidős szerzője.
A különbség abból adódhat, hogy a kétféle ragadozót nem egyforma valószínűséggel támadják viszont a hangyák. Az imádkozó sáska jóval méretesebb zsákmányainál, ezért a szúrós hangyákat is el meri ejteni a súlyos sérülés kockázata nélkül, de nem így a ragadozó ugrópók, amelyre a hangyák valós veszélyt jelentenek.
„A ragadozó ugrópók egy hangya megfontolatlan megtámadásával sérülést kockáztat, ezért extra óvatos, és csak akkor támad, ha nagy biztonsággal meg tudja különböztetni az S. collingwoodi-t egy hangyától" – szögezi le Zhang. Ha például a hangyautánzó pók elveszíti valamelyik végtagját, már nem tudja kicselezni a ragadozó pókot, feltehetőleg azért, mert így csonkán már nem tudja elég precízen utánozni a hangyák mozgását.